Index Vakbarát Hírportál

Tervezzen vécét a Holdra!

2020. június 26., péntek 18:04 | aznap frissítve

Az űrhajón és a Hold felszínén is használható vécé tervezésére írt ki pályázatot az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) a 2024-ben induló Artemis holdmissziójának – írja az MTI. A verseny kiírását csütörtökön tették közzé, a pályázatokat augusztus 17-ig várják.

Egyértelmű, hogy nem ez áll a misszió fókuszában, de azt se akarjuk, hogy olyan legyen a mosdóhelyzet, mint hajdan az Apollón

– monda Mike Interbartolo, a Lunar Loo Challenge (Holdvécé kihívás) projektmenedzsere.

A nyertes pályázók 35 ezer dolláros (11,1 millió forintos) pénzdíjon osztozhatnak.

Nagy utat tett meg az űrvécék technológiája az Apollo-korszak óta, amikor a zsákokat még az űrhajósok fenekére kellett ragasztani, nem mindig biztonságos körülmények között. Az egyik küldetés hangfelvételeinek leírásában olvasható, amint egy űrhajós azt mondja társának: „Ez meg honnan jött? Egy darab ürülék lebeg a levegőben!”

A Nemzetközi Űrállomáson (ISS) hatalmas, ipari jellegű, orosz gyártmányú mosdó van, amely elszívó technikával győzi le a mikrogravitációt. A NASA azonban olyan berendezést keres, amely az űrhajón kívül ugyanolyan jól szolgál a Holdon is, ahol a gravitáció hatoda a földinek.

A pályázóknak egy földi gravitáció szerint 15 kilogrammnál könnyebb, 0,12 négyzetméternél kisebb, egy átlagos fürdőszobai ventilátornál nem hangosabb készüléket kell tervezniük, amely biztonságosan szolgálja ki mind a férfi, mind a női űrhajósok igényeit.

A NASA Artemis-3 missziója a tervek szerint 2024-ben indul, egy férfit és egy nőt juttat a Hold déli sarkára. Ha összejön, ez lesz az első eset 1972 óta, hogy ember érkezik a Holdra.

Saját pályázatot ezen az oldalon keresztül lehet benyújtani.

Rovatok