Index Vakbarát Hírportál

Továbbra sem tudják, mi okozza a rejtélyes elefántpusztulást Botswanában

2020. július 2., csütörtök 08:37

Már több mint 350 elefánt tetemét találták meg Botswanában, pedig már június közepén is arról szóltak a hírek, hogy nem tudják a kutatók, mi okoz tömeges elefántpusztulást az országban. Akkor 159 tetemről volt szó, azóta ez a szám több mint a duplájára emelkedett. 

A hatóságok szerint kizárt, hogy orvvadászok állnak a háttérben, mert nincs nyoma csonkításnak, és mérgezésre sem gyanakszanak, mert csak elefántok hullottak el, más állatok nem. Egyelőre senki sem tudja, hogy pontosan mi okozza a tömeges pusztulást, az első teszteredményekre is még heteket kell várni. 

Az angliai központú National Park Rescue szervezet május elején értesítette a hatóságokat, amikor az Okavango folyó deltája felett repülővel cirkálva, három óra alatt több mint 150 tetemet számoltak össze. Kizártnak tartják, hogy nincs összefüggés az esetek között. 

A tetemek testhelyzete sem szokványos, és megfigyeltek olyan egyedeket is, amik csak körbe-körbe sétálnak, ezért arra következtetnek, hogy valamilyen kórokozó támadhatta meg az idegrendszerüket. A kutatók szerint, ha egy esetleges fertőzés forrása az ivóvíz vagy a föld, akkor az veszélyes lehet az emberekre is. 

Rovatok