Bár vannak optimistább és pesszimistább forgatókönyvek, jelen ismereteink szerint nem sok kétségünk lehet afelől, hogy előbb-utóbb beindul az új típusú koronavírus-fertőzések második hulláma. Ahol sikeresen megfékezték az első hullámot (például Magyarországon), ott ezt az emberek közötti fizikai kapcsolatok szinte teljes beszüntetésével, vagyis az izolációval sikerült elérni.
Az emberi természet azonban nagyon rosszul viseli a személyes kontaktusok hiányát, így hosszú távon ez nem járható út. Egy magyar vezetésű kutatócsoport igyekszik “beárazni” a különféle emberi kontaktusokat, hogy kiderüljön, hogy mely találkozások elengedhetetlenek a mentális egészség megőrzéséhez, és melyek helyettesíthetők távolsági megoldások segítségével. Ezt a célt szolgálná az általuk javasolt “minőségi kontaktus-kvóta”. Így tervezhetőbbé válna a következő évtizedekben várható újabb és újabb világjárványok elleni védekezés, és még az emberek sem őrülnének meg szép lassan.
Az emberi evolúció fő sajátossága, hogy fajunk törzsfejlődése során csökkent az emberek között fenntartott távolság, sőt gyakoribbá vált a testi kontaktus. A társadalmak sokasodásával az emberek egyre toleránsabb váltak az idegenek szoros közelsége iránt, emiatt mára hihetetlenül gyakorivá vált, hogy olyan emberekkel kerülünk nagyon gyakran szó szerint testközelbe, akiket nem is ismerünk.
Ez az evolúció során járt előnyökkel és hátrányokkal is. A legnagyobb hátránya - és ezt az utóbbi hónapokban az egész világ a saját bőrén tapasztalhatta meg -, hogy rettentően megkönnyíti a járványos betegségek terjedését. Ennek ellenére az ember öröklött késztetései változatlanok maradtak. Vagyis vágyunk a kontaktusokra - és egy csomó olyan viselkedésre (például az utazásra) is, amelyek
ugyancsak hozzájárulnak a covid-19 gyors terjedéséhez.
A világjárvány érdekes globális kísérletként is felfogható, hiszen a kényszerűségből elszigetelt emberek viselkedését vizsgálva sokkal többet megtudhatunk arról, hogy valójában milyen fontosak a szoros személyes kontaktusok az emberek számára. Normális időkben efféle tömeges pszichológiai kísérletet lehetetlenség lenne kivitelezni.
A tanulságoknak korántsem csupán alapkutatási jelentőségük lenne. Ha tudnánk, hogy mely kontaktusok hiányát viseli jobban és rosszabbul az ember, illetve milyen módokon lehet a távolsági kommunikációt (legfőképpen a videochatet) olyanná tenni, hogy az jobban kielégítse a pszichikai igényeket, azzal okosabban tudnánk reagálni az eléggé elkerülhetetlennek tűnő jövőbeli pandémiás krízisekre.
A koronavírus-járvány eddigi szakaszában nagyon sikeresnek bizonyult az emberek közötti kontaktusok csökkentése. De az alapvető probléma ettől nem tűnt el. Az emberiség létszáma hatalmasra nőtt, ezzel a kontaktusok is sokszorosukra emelkedtek. Eddig az emberek nem voltak hajlandók változtatni azokon a szokásaikon, amelyek még a világ egy korábbi állapotában alakultak ki.
- mondta az Indexnek Miklósi Ádám akadémikus, az ELTE Biológiai Intézetének igazgatója, a minőségikontaktus-kvótát (QCQ) bevezető tanulmány vezető szerzője. - "Továbbra is ragaszkodunk (elsősorban a döntési pozícióban lévők) ahhoz, hogy a munkatársaik tömeges irodákban dolgozzanak, ahová tömegközlekedéssel utaznak, és ahol számtalan kis hatékonyságú értekezleteken kell részt venniük. Vagyis jelenleg egész világunk a folytonos emberi kontaktusokra épül, és ha nem gondolkodunk most előre, mindez teljesen vissza fog rendeződni ennek az aktuális járványnak az elmúltával."
A tanulmányt hamarosan benyújtják egy szakfolyóirathoz. Azt a kutatók sem vitatják, hogy az emberek öröklötten igénylik az emberi találkozásokat, de amellett érvelnek, hogy meg kell találni az egyensúlyt a szocializálódás és a társadalom működésének fenntarthatósága között. Ennek alapfeltétele a tanulmány szerint az, hogy mérlegeljük, mely kontaktusok minőségiek (vagyis hordoznak fontos funkciót), és melyek nem, tehát elhagyhatók.
Mindezt Miklósi Ádám szerint az akadályozza a legjobban, hogy még nem alakult ki a nem személyes jelenlét formáit támogató kultúra. A karantén idején sok vélemény, ígéret, fogadalom látott napvilágot, amelyek a régi szokások átalakításáról szóltak. A kutatók azonban úgy látják, hogy a járvány (időleges) csillapodásával többségbe kerültek a kimondva-kimondatlanul teljes visszarendeződést kívánó vélemények.
Az emberek közötti kontaktusok racionalizálása számos szinten gazdasági előnyökkel is járna. A kevesebbet találkozó emberek között kevésbé és lassabban tudnának terjedni a járványok, ezzel pedig csökkennének a gazdasági károk. De a távolsági kapcsolattartás általánossá válásával
járvány nélkül is hatékonyabbá válna az élet számos aspektusa.
Ugyanígy olcsóbbá tenné az életet az utazások visszafogása is. Míg a távmunka a munkavállalók jelentős része számára szimpatikusnak tűnik, addig a távolsági utazások nagy többsége (még azok is, amelyeket hivatali útként könyvelnek el) kedvtelésből jön létre. Az emberek szeretnek utazni, márpedig, amit szeretnek, azon nagyon nehezen változtatnak.
Szinte mindenkiben megvan a vágy, hogy világot lásson, de ha a globális turizmust jellemző számokat tekintjük, és elvonatkoztatunk személyes vágyainktól, beláthatjuk, hogy a jelenlegi trendek hamarosan fenntarthatatlan állapotokat szülnek
- tartja Miklósi Ádám. - "Ha minden kínai meg akarná nézni a Sixtus-kápolnát (és az ottani középosztály erősödésével egyre többeknek nyílik erre a gyakorlatban is lehetősége), akkor ehhez 100 évre lenne szükség. Az emberiség történetének szinte teljes hosszában a legtöbben a falujukat sem hagyták el egész életükben. Ez bizonyítja azt, hogy túl lehet ezt élni.”
Természetesen továbbra is maradnak indokolható kontaktusok az emberek között. De vajon melyek ezek? Itt jön be a minőségikontaktus-kvóta. Ez a közeli kontaktusok minimális mennyisége, amelyre egy embernek szüksége van. Ezen belül kell úgy szervezni az életünket, hogy a legértékesebb találkozásokkal töltsük meg a kvótát.
Társadalmi szinten a kvóta elméleti alkalmazása segíthet abban, hogy úgy csökkentsük a kontaktusok összesített mennyiségét, hogy eközben a minőségi kontaktusok ne csökkenjenek túlzottan. Ez az elképzelés nem annyira formabontó, mint amilyennek tűnhet. Az orvoslásban sok pszichológus alkalmazza a gyógyításra fordított minőségi idő fogalmát, amely szerint
a kezelés fontos része a beteg és az egészségügyi dolgozó közötti személyes kontaktus.
Ennek ellenére jelenleg nem állnak rendelkezésre azok a kutatási eredmények (sőt, tudományos vizsgálati módszerek sem nagyon), amelyek a kontaktusok értékének objektív meghatározásához szükségesek. A szerzők ennek mérésére hálózatelméleti megközelítést javasolnak, ahol a hálózat csomópontjaiban az emberek állnak, a közöttük lévő kapcsolatok pedig a kontaktus szorosságát jellemzik.
A kontaktusokat azok gyakorisága, időtartama, fontossága és egy sor más szempont szerint lehet jellemezni. Persze a végeredményt az határozza meg, hogy milyen relatív súlyt rendelünk az egyes szempontoknak, és ezen a ponton szoktak az efféle vizsgálatok nehézzé válni.
A tanulmány konklúziójaként a szerzők is elismerik, hogy a történelem során csak azok az új, emberi közösségek életét befolyásoló szabályozások tudtak gyökeret ereszteni, amelyek a hierarchia magas szintjein is támogatókra találtak. Ezt sokszor nagyon nehéz elérni, erre jó példa a klímaváltozás elleni küzdelem.
Abban bíznak azonban, hogy a covid-19 világjárvány ráébreszti az emberiség jelentékeny részét, hogy a szoros kontaktusok mára kialakult gyakorisága többé már nem elviselhető, de ezen változtatni csak a döntéshozatal objektív alapjainak megteremtésével lehetséges.
Borítókép: Index Fotós: Bődey János