Index Vakbarát Hírportál

Orosz nukleáris fegyverek okozhatták a megnövekedett radioaktív sugárzást Skandinávia felett

2020. július 3., péntek 12:42

Néhány nappal ezelőtt megnövekedett radioaktív sugárzást mértek Skandináviában, amiről hivatalosan még mindig nem lehet tudni, hogy mi okozta. Az első feltételezések szerint Nyugat-Oroszország felől érkezett a szennyeződés, és valamelyik orosz atomerőműben történhetett valamilyen meghibásodás, aminek következtében megugrottak az értékek. Az atomerőművek azonban cáfolták ezt a teóriát. 

A Forbes most egy újabb lehetséges magyarázatot talált, szerintük nem lehet véletlen, hogy az oroszok Akademik Alekszandrov nevű hadihajója pont úton volt, és pont arra járt, ahonnan a szennyezés érkezhetett. A hajó egy új nukleáris fegyver, a Poszeidón nevű, víz alatti drón tesztelését végezte, amit maga Vlagyimir Putyin jelentett be korábban

De azt sem tartják kizártnak, hogy a szintén nukleáris Burevesztnyik cirkálórakétát is tesztelték, amiről pont a nukleáris meghajtása miatt feltételezik, hogy gyakorlatilag végtelen a hatótávolsága, és ha bármilyen sérülés érte, az megmagyarázhatja, hogy miért emelkedett meg a radioaktív sugárzás a térségben. 

(Borítókép: A Poszeidón nevű vízalatti drón 2018. július 19-én. Fotó: TASS / Getty Images)

Rovatok