Index Vakbarát Hírportál

WHO: A hidroklorokin hatástalan a koronavírus ellen

2020. július 5., vasárnap 07:24

Az Egészségügyi Világszervezet, a WHO szombaton bejelentette, hogy befejezte a malária ellen használatos hidroklorokin tesztelését a koronavírus ellen, és leszögezte:

a gyógyszer nem tudja megakadályozni a koronavírus halálos szövődményeit.

A szervezet szakértői bizottsága az MTI vasárnap hajnali híre szerint áttanulmányozta a jelentéseket, amelyek hidroklorokin és lopinavir/ritonavir gyógyszerkombinációval kezelt, koronavírussal fertőzött betegek gyógyulását vetették össze ilyen gyógyszereket nem kapó betegek állapotának alakulásával. Az eredmény:

Nem vagy alig csökkent a halandósága a gyógyszerkombinációval kezelt betegeknek a szokásos terápiával ápoltakéhoz képest.

A néhány hónapja Donald Trump által még a COVID-19 elleni csodaszerként reklámozott hidroxi-klorokin felhasználásától már korábban is több tanulmány óvott - egyebek mellett a szedése során fellépő súlyos komplikációk miatt. A gyógyszer iránti lelkesedés egy márciusi francia tanulmány megjelenése után indult be, de a kutatást tudományos oldalról sok támadás érte, és később még a publikációt megjelentető társaság is elhatárolódott a kutatástól.

Rovatok