Index Vakbarát Hírportál

Sokkal gyorsabban kapjuk meg az Android frissítéseit

2020. július 10., péntek 09:58

Hosszú évek óta az Android egyik nagy hiányossága, hogy a piac széttagoltsága, azaz a sok gyártó és a még többféle készülék miatt az operációs rendszer frissítései nagyon lassan jutnak el a felhasználókhoz, és egészen régi verziók is nagy számban használatban vannak még. Az is bosszantó ebben, hogy várni kell az új funkciók kipróbálására, de ennél is sokkal fontosabb, hogy biztonsági szempontból sem szerencsés, hogy az új rendszerverziók későn kerülnek a készülékekre.

A Google most azt állítja, hogy a háttérben elvégzett technikai módosításoknak és az átdolgozott irányelveknek köszönhetően az androidos frissítések már jelentősen gyorsabban érkeznek meg, mint korábban – írja a CNET.

Erre a gyorsulásra utal, hogy az Android legutóbbi, tavaly bemutatott 10-es verziója öt hónappal a debütálása után már 100 millió eszközön futott, ami közel 30 százalékkal gyorsabb terjedést jelent, mint az eggyel korábbi kiadásnál. A koronavírus-járvány elleni küzdelem jegyében az Apple-lel közösen fejlesztett kontaktkutató rendszert pedig egy hónap alatt kétmilliárd androidos készülékre sikerült eljuttatni.

A hagyományos lassúság fő oka, hogy az Apple-lel ellentétben a Google-nek nincs az Android és az azt futtató hardverek fölött teljes kontrollja. Ezért ha az operációs rendszerből kiadnak egy frissítést, azt előbb a csipgyártóknak kell átadni tanulmányozásra, majd a készülékgyártóknak és a mobilszolgáltatóknak is le kell okézniuk, illetve az általuk esetleg hozzáadott komponenseket is tesztelni kell. Ez egy rendkívül hosszadalmas és sokszereplős folyamat. 

A gyorsulás egyik fő oka a Project Treble nevű kezdeményezés. Ennek a lényege, hogy a Google átcsoportosította a rendszer kódját, hogy minden részlet, amely a csipgyártóknak érdekes lehet, egyben legyen, így kevesebb időt kelljen elszöszölniük a rendszerrel. Egy másik fontos tényező, hogy a Google Play Services segítségével a Google bizonyos frissítéseket már közvetlenül, a többi szereplő kihagyásával juttat el a készülékekre, így azok sokkal hamarabb jutnak el a végfelhasználókhoz. A kontaktkutató eszközök is ezen az úton érkeztek meg a telefonokra.

Rovatok