Index Vakbarát Hírportál

A KFC az orosz 3D nyomtatott húsban látja a jövőt

2020. július 18., szombat 19:08

A KFC és egy orosz bionyomtató cég közösen dolgoznak a gyorsétterem laborban növesztett csirkemell csíkjain – írja a Verge. A 3D Bioprinting Solutions nevű cég csirkesejtek és növényi alapanyagok segítségével készítené el a legyártott húst, a jellegzetes ízt adó fűszereket és panírt a KFC szolgáltatja majd.

Fontos kiemelni, hogy az így készült csirkemell falatkák nem kerülnek fel a vegetáriánus opciók közé, hiszen állati sejtekből nőnek majd.

Közleményében a gyorsétteremlánc azt írja, hogy egy tanulmány alapján (amihez nem szolgáltattak linket) a laborban növesztett hús környezetbarátabb, mint a hagyományos, farmos megoldás.

A 3D nyomtatás folyamatosan fejlődik, és a technológia idővel ígéretes alternatívának tűnik a mai húsipar számára. Ennek ellenére egyelőre a folyamat lassú és sok munkával jár, és bár már kísérleteznek emberi szervek nyomtatásával (átültetésekhez), egyelőre nehéz megoldani, hogy a szerv ne haljon el, mielőtt kész a nyomtatás.

A KFC őszre tervezi a nyomtatott csirkemell csíkok végső tesztelését, és bár nem egyértelmű, hogy miért is jobb Oroszországban kutatni azt írják, hogy egyelőre nincs a piacon a 3D Bioprinting Solutions-éhnak megfelelő szolgáltatás.

Azt nem tudni, hogy a közönség kipróbálhatja-e majd ősszel a kész húst.

Rovatok