Index Vakbarát Hírportál

A bíróság szerint nem elég a Facebookot 550 millió dollárra büntetni

2020. július 18., szombat 18:12

A Facebook év elején beleegyezett, hogy 550 millió dollárt fizet azoknak a felhasználóknak, akik egy Illinois-i törvény értelmében személyiségi jogi károsultnak számítanak, de egy bíró szerint az összeg túl alacsony – írja az NPR.

A felperesek azért indítottak közös keresetet a közösségi oldal ellen, mert szerintük az oldal tagelés ajánlója (egy eszköz, ami automatikusan bejelöl ismerősöket fényképeken) olyan arcfelismerő szoftvert használ, amibe ők nem egyeztek bele. Az Illinois-i biometrikus adatvédelmi törvény alapján – ez az USA egyik legszigorúbb és legátfogóbb adatvédelmi törvénye – ha nyernek a bíróságon, akár vétségenként 1000 dollár is járhat a károsultaknak.

Bár az 550 millió dollár (169 milliárd forint) egy jelentős összeg de a károsultaknak mindössze 150 dollár jutna fejenként, amibe James Donato bíró nem egyezett bele (bár a felek már év elején megegyeztek az összegben).

550 millió dollár. Ez elég sok pénz. Na de valóban elég sok? Gyakorlatilag így egy 98,75 százalékos kedvezményt kapnának

– mondta Donato.

A per már öt éve húzódik, ez idő alatt már több mediációs kísérlet is kudarcba fulladt.

A Facebook egyik ügyvédje szerint a bíró téved az 550 millió dollár méretével kapcsolatban, ő azt gondolja, hogy 150 dollárnál több pénzt kapnának a károsultak. A következő meghallatást jövő héten tartják.

Donato szerint azt is érdemes megvizsgálni, hogy a Facebook nem szegett-e meg egy versenyhivatali személyiségi jogvédelmi megegyezést, amit 2012-ben írt alá a Szövetségi Versenyhivatallal. Tavaly ez a hatóság 5 milliárd dolláros büntetést szabott ki a közösségi oldalra, mert nem kezelte megfelelően a felhasználók adatait.

Ha a felpereseknek sikerül bebizonyítani, hogy a Facebook megszegte a 2012-es megállapodást, tehát tudatosan kezelte óvatlanul a biometrikus adataikat, akkor akár fejenként 5000 dollárt is kaphatnak kártérítésként.

Arról egyelőre nincs szó, hogy a Facebook leányvállalatait (Instagram, WhatsApp) is bele rángassák az ügybe, de a bíró lát a lehetőségben fantáziát.

A becslések szerint 680 milliárd dollárt érő Facebook azt mondta, hogy a több éve húzódó pereskedés komoly költségekkel jár a cég számára, de a felperesek ügyvédei szerint a törvény alapján akár egy 47 milliárd dolláros kártérítést is fizethet a cég – bár ennek a valóságban nincs sok esélye.

Rovatok