Index Vakbarát Hírportál

Több lehet a kihalófélben lévő állat az ausztrál bozóttüzek miatt

2020. július 20., hétfő 21:36

Drasztikusan megemelkedhetett a kihalással fenyegetett őshonos fajok száma Ausztráliában a 2019-2020-as bozóttüzek nyomán.

Ausztrál szakemberek szerint a hetven őshonos fajból, amelyek természetes élőhelyének jelentős hányada a bozóttüzek sújtotta térségbe esett, 21 már eleve a kihalással fenyegetettek közé tartozott. Ilyen például a Sminthopsis aitkeni nevű apró, egérszerű erszényesfaj, valamint a hosszúlábú potoró.

A szakemberek arra a megállapításra jutottak, hogy a 2019-2020-as bozóttüzek nagyjából 97 ezer négyzetkilométernyi növényzetet perzseltek fel Ausztrália déli és keleti részén, amely területet 832 őshonos állatfaj élőhelyeként tartanak számon.

"A bozóttüzek által érintett fajok nagy részének egyedszáma már eleve csökkenőben volt az aszályok, a betegségek, az élőhelyeik zsugorodása és a betolakodó fajok miatt" - mondta Michelle Ward, a tanulmány társszerzője.

Az érintett 70 fajból 49 jelenleg nem tartozik a fenyegetettek közé. A szakemberek szerint az ausztrál kormánynak azonnal gondoskodnia kell ezen fajok természetvédelmi besorolásának mielőbbi kiértékeléséről.

Ward szerint amennyiben kiderül, hogy a 49 fajból mindegyik eleget tesz a fenyegetett kategória kritériumainak, az azt jelenti, hogy 14 százalékkal fog nőni a kihalással fenyegetett ausztrál szárazföldi és édesvízi állatok száma.

A tavaly augusztustól idén márciusig tomboló bozóttüzek több mint 12 millió hektárnyi területet perzseltek fel, háromezernél is több otthont pusztítottak el és 33 ember halálát okozták. A kutatók becslései szerint több mint egymilliárd állat veszett oda a tüzekben.

A mostani tanulmány szerint a megatüzekhez hozzájárult a szárazság, az emberi tevékenységből eredő klímaváltozás és a földterületek kezelése.

(MTI)

Borítókép: Saeed KHAN / AFP.

Rovatok