Az Atlanti-óceán déli medencéjében van egy jókora terület, ahol a Föld mágneses tere jelentősen gyengébb a hasonló földrajzi szélességű térségek átlagánál. Ráadásul a terület formája és mérete dinamikusan változik. A változásból - és egyáltalán az anomália létéből - egyesek arra következtetnek, hogy küszöbön áll a mágneses pólusok átfordulása, ami kellemetlen lenne.
Bármi is okozza az anomáliát, figyelni kell rá, mert a gyengébb mágneses mező gyengébb védelmet jelent a kozmikus sugárzással szemben, és ezt főként a műholdak bánhatják. Az esetleges pólusátfordulás még ennél is nagyobb probléma lenne, de nem volna példátlan a földtörténetben. A Liverpooli Egyetem kutatása azonban azt valószínűsíti, hogy a közeljövőben nem várható az átfordulás (vagy legalábbis az anomália nem utal erre), hiszen a dél-atlanti eltérés nem új, hanem 11 millió éve jelen van.
A kutatás vezetője, Yael Engbers szerint az ő tanulmányuk foglalkozott először a térség mágneses mezejének történetével, több milliárd évre visszamenőleg. A vizsgálathoz számos vulkanikus kőzetet elemzett, amelyek Szent Ilona-szigetéről származtak (és így Napóleon is láthatta akár őket). Szent Ilona nagyjából félúton fekszik Brazília és Namíbia között a déli Atlanti-óceánon. Az anomália kellős közepén van tehát, és ez több millió évvel ezelőtt is így volt.
A kőzetek 8-11 millió évvel ezelőtti lávaömlésekből származnak, és szerkezetükben magukon viselik az adott időben jellemző mágneses mező nyomait. Ahogy a kiömlött láva lehűl és kőzetté szilárdul, a benne lévő apró vasoxid kristályok mágneseződnek, és a vizsgálatukkal megállapítható a mágneses mező iránya és ereje.
A vizsgálatokból kiderült, hogy a térségben a mágneses mező 11 millió éve ugyanolyan instabil volt, mint manapság. Úgy tűnik hát, hogy az anomália megléte nem kötődik a mágneses pólusok átbillenéséhez.