A viking korban (nagyjából i. sz. 600 és 1050) között élt skandináviai és nyugat-oroszországi emberek csontjaiban és fogaiban megtalálható a himlőt okozó Variola vírus DNS-e, de akkoriban egy a közelmúltban pusztító törzstől jelentősen különböző változat terjedt Észak-Európában. A jelek szerint ez a himlővírus sokkal kevésbé volt halálos, mint az újabb típusok.
Bár már az óköri egyiptomi múmiákon is találtak olyan léziókat, amelyek a himlő jelenlétére utaltak, magának a kórokozónak az örökítőanyagát mindeddig nem találták meg a késő középkor előtti időkből. Barbara Müklemann és munkatársai a Cambridge-i Egyetemen ezért több mint 2000, régészeti ásatások során feltárt emberi maradvány DNS-szekvenálási adatait vizsgálták át, a Variola vírus nyomai után kutatva. A vizsgált emberek nagyon széles periódusból (30 ezertől 150 évvel ezelőttig) származtak.
Az elvük szerint, az áldozatok DNS-ébe épült virális DNS-t talán az emberi örökítőanyaggal együtt megszekvenálták, így az ott lehet az adatok között. És ott is van, hiszen 26 személy maradványaiban meg is találták a Variolára utaló nyomokat. Ezután már konkrétan ezen eredeti mintákban keresték a vírus DNS-ét, és 13 személyben találták meg.
Közülük 11-en a viking korban éltek, Észak-Európában, például a balti-tengeri Öland szigetén három különböző viking hajós temetkezési helyen talált holttestben is ott volt a vírus. Ezek egyike 700 körül, a másik kettő 1000 körül élt, utóbbiak valószínűleg egy járványban hunytak el.
Ezek között volt néhány szinte teljes vírusgenom is. Az ős-Variola vírus nagyjából 200 gént tartalmazott, amelyből a 20. században sikeresen kiirtott kórokozóban már csak 170 volt meg. A vikingkori himlővírusban azonban még 185 megvolt. A kutatók szerint minél több gént tartalmaz a vírus, annál kevésbé okoz halálos megbetegedést. Vagyis feltételezhetően a vikingkori vírus fertőzésének halálozási aránya alacsonyabb volt.