Index Vakbarát Hírportál

A Samsung bezárná a Galaxy Apps Store alkalmazásboltot

2020. július 30., csütörtök 11:32

A Reuters értesülései szerint a Samsung arra készül, hogy bezárja a Galaxy Apps Store alkalmazásboltot, és lelője a Samsung telefonokon futó Bixby digitális asszisztenst. Mindkettőt a Google hasonló megoldásai váltanák (amik opcionálisan egyébként is elérhetők voltak a cég készülékein).

A Google már évek óta próbálja ezt elérni a Samsungnál, ami piacvezető mobilgyártóként az egyik legfontosabb partnere. A Samsung telefonokon Android fut, ami elég szorosan összeköti a két céget. Az Android licensze mellé általában egyéb megállapodások is járnak, a Google keresője, hirdetéskiszolgálása beépül a rendszerbe, cserébe a reklámbevételből részesedést kaphat az adott gyártó. A Samsung eddig - opcionális megoldásként - a saját, egyébként nem túl sikeres alkalmazásboltját is fenntartotta, és nagy erőket fektetett a Bixby fejlesztésébe is, ami nagyjából az Apple-féle Sirinek, vagy a Google Asszisztensnek felel meg.

A koronavírus-járvány eléggé betett a telefoneladásoknak világszerte, bennfentesek szerint ez vezethetett ahhoz, hogy a Samsung végül feladja a terveit, és a Google-t válassza - amivel rövid távon valószínűleg sokkal jobban jár anyagilag.

Rovatok