Index Vakbarát Hírportál

Már Trump is a TikTok betiltásáról beszél

2020. július 31., péntek 10:08

Donald Trump azt mondta, hogy elgondolkozik a TikTok videómegosztó alkalmazás betiltásán – írja az Independent. Már több amerikai vezető politikus is hasonlóan nyilatkozott, mert szerintük a kínai tulajdonú, de az USA-ban székelő és amerikai vezette cég nemzetbiztonsági kockázatot jelent.

Ezt azért mondják, mert az alkalmazás ugyanolyan jogosultságokat kér, mint bármelyik másik, amerikai tulajdonú közösségi oldal (például a Facebook vagy a Twitter), de mivel az anyacég kínai, megvan a lehetőség, hogy a kínai törvények értelmében minden adatot átadjanak az állampártnak. Az alkalmazás ellen harcolók még azt is felvetették, hogy az iOS legújabb bétájában a TikTok hozzáfért a felhasználók vágólapjához is, bár ez igaz volt még számtalan más alkalmazásra is.

Nemrég az Amazon alkalmazottai kaptak egy emailt, hogy minden olyan eszközről le kell törölniük a TikTokot, amin belépnek a céges rendszerekbe, de nem sokkal később a vezetés ezt visszavonta. A két nagy párt tagjai és alkalmazottjai nem használhatják az alkalmazást, ahogy a seregben szolgáló katonák sem. Indiában a határ menti összecsapások után már teljesen betiltották az alkalmazást.

Rovatok