A koronavírus-járvány egész Dél-Amerikában rengeteg áldozatot szed, de a nemzetközi figyelem elsősorban Brazíliára összpontosul, miután Jair Bolsonaro elnök hónapokon át borzolta a kedélyeket azzal, hogy rendre megkérdőjelezte a járvány súlyosságát, és a korlátozások enyhítését szorgalmazta. A hatalmas ország árnyékában szinte észrevétlenül megbújik Peru, ahol az ország méretéhez viszonyítva sokkal súlyosabb a helyzet.
Bekerültek tíz legjobban sújtott ország közé
Érthető, hogy mindenki felkapja a fejét Brazília napi ezer halottjára, de Peruban hatodannyi emberre jut 200-250 halott: a 33 milliós ország több mutató alapján a top 10-be került, ilyen például az összes esetszám, az elhunytak száma és az egymillió lakosra jutó halottak aránya. Az utóbbi adat olyan gyorsan változik, hogy várhatóan napokon belül az első öt közé kerül Peru, ebben már most bőven Brazília előtt jár.
A járvány nagy mértékű pusztításának okai alapján elképzelhető, hogy a vírusra való reagálást nagyon elbaltázó Egyesült Királyság és Belgium szintjére jut Peru a halottak arányában.
Peru helyzetét azt teszi érdekessé, hogy villámgyorsan reagáltak a koronavírus-járványra, már március 16-án nagyon szigorú korlátozásokat vezettek be. A karanténnal és az országhatárok lezárásával nemcsak a kontinensen voltak előnyben, de számos európai országot is megelőztek, köztük például az Egyesült Királyságot. Óriási gazdasági élénkítőcsomaggal igyekeztek tompítani a járvány negatív áttételes hatásait. Viszont ez sem tudta ellensúlyozni az országra jellemző strukturális problémákat, amelyek miatt egyik intézkedés sem működött hatékonyan.
A dolgozó lakosság nagy része, több mint 70 százaléka nincs hivatalosan bejelentve a munkahelyén, és ennek a munkaerőnek nagyon nagy részét teszik ki a turizmusban, kereskedelemben vagy szállítmányozásban dolgozók - vagyis azok az emberek, akik a karantén miatt elvesztették az állásukat. Ezeknek az embereknek a családja nem tehette meg, hogy a gazdasági bizonytalanságban abbahagyják a munkát pusztán a fertőzés veszélye miatt.
A perui lakosság harmadának nincs társadalombiztosítása, így nem jutnak egészségügyi ellátáshoz, ez fokozottan jellemző a nem bejelentett dolgozókra. Akinek mégis jár orvosi ellátás, az sem számíthat sok jóra, mivel az ország keveset költ az egészségügyre, nincs elég ágy, orvos és nővér a kórházaiban. A gyorsan növekvő városokban ráadásul sokan élnek a települések peremére szorulva, távol a közszolgáltatásokat biztosító intézményektől, olyan olcsó és túlzsúfolt épületekben, amelyek hivatalosan nem is számítanak lakásnak. Ezekben sokkal rosszabb az infrastruktúra, mint máshol.
A szegények ötször drágábban veszik a vizet, mint akik bejelentett lakásban élnek
Ebben a helyzetben érthető, hogy az egyik legalapvetőbb fertőzésellenes eszköz, a szakértők által javasolt gyakori kézmosás is elmarad. Ami azért is baj, mert a peruiak szeretnek piacon bevásárolni, minden nap főzni, szóval minden karantén és távolságtartási intézkedés ellenére viszonylag gyakran találkoznak és érintkeznek egymással. A boltok nyitvatartási idejének korlátozása csak rontott a helyzeten, még nagyobb tömegek zsúfolódtak össze. A peruiak nem is tudtak volna változtatni ezeken a szokásaikon, mert a lakosság több mint 40 százalékának nincs otthon hűtőgépe, hogy nagybevásárlással elintézzék az élelmiszerek beszerzését napokra előre.
Limában voltak olyan piacok, ahol májusban az árusok több mint 80 százaléka fertőzött volt
A perui kormány pénzügyi mentőakcióinak kudarca is bele volt kódolva az ország struktúrájába. Az emberek több mint felének nincs bankszámlája, így nem lehetett pár gombnyomással átutalni az embereknek az állami juttatásokat. A számlával rendelkezők nagy részének is be kellett mennie egy közeli bankfiókba, hogy készpénzhez jussanak, így a pénzintézetek is a járvány gócpontjaivá váltak.
Az állami gazdasági mentőakció összegét jelentősen megnövelte az a tény, hogy fogalmuk sincs arról, kik szorulnak segítségre. Részben a feketén alkalmazott munkavállalók miatt, akiknek nincs semmilyen lenyomatuk az adóhivatali rendszerekben. Kénytelenek voltak mindenkinek készpénzt adni, akinek a látható jövedelme egy bizonyos szint alatt van. A GDP-jük 12 százalékát fordították az állásukat elvesztett emberek megsegítésére.
De vannak problémák a bevételi oldalon is: az OECD is kritizálja Peru fiskális politikáját, az állami büdzsé nagy része ugyanis közvetett és regresszív adókból jön be. A GDP mindössze 16 százalékát kitevő közvetlen adóbevétel jócskán a latin-amerikai államok 22 százalékos átlaga alatt marad. A rossz minőségű közszolgáltatások, illetve az ezek miatt kialakult általános elégedetlenség hozzájárul ahhoz, hogy alacsony az adófizetési hajlandóság, és ezen is csak rontott a járvány.