Index Vakbarát Hírportál

Eddig is utálta a kéretlenül telefonáló telemarketingeseket? Az új generáció még rosszabb lesz

2020. augusztus 11., kedd 14:50

Kínában már az új generációs telemarketingesek próbálnak bármilyen terméket vagy szolgáltatást rásózni az emberekre. Ők naponta akár 3000 hívást is le tudnak bonyolítani, gyakran több nyelven beszélnek, sosem állnak meg pihenni, egyáltalán nem érdekli őket, ha káromkodnak velük, semmi önérzetük nincs, olcsók, és soha nem mondanak fel. Az új telemarketingesek ugyanis robotok, mesterséges intelligenciával megtámogatva. 

Azok, akik már átestek olyan hívásokon, amikben robotok próbáltak eladni akár illegális szereket is, hiszen nem büntethetőek, azt mesélték, hogy először rá sem jöttek arra, hogy nem emberekkel beszélnek. Csak azután lett gyanús nekik a hívó kiléte, mikor egyre idegesebbek lettek, a robotok viszont továbbra is hajthatatlanok maradtak. 

Egy okos telefonközpont kevesebb mint 190 dollárba kerül, azaz kicsivel több mint 55 ezer forint, ezért az összegért ráadásul szinte mindig telefonszámról lehet indítani a hívásokat, az átlagember pedig nem tudhatja, hogy éppen a futár telefonál neki, valamelyik kollégája vagy ügyfele, vagy éppen egy robot. 

Az új robotmarketingesek egyre népszerűbbek, állítólag sokan napi nyolc hívást is kapnak annak ellenére, hogy alapvetően letiltották, hogy marketingcélokra használják a számukat. 

Most már le se tudom vezetni a hívón a frusztrációmat, amiért kéretlenül felhív

– mondta Csang Kaj, aki eddig sem rajongott a telemarketingesekért, most viszont úgy érzi, hogy hamarosan az őrületbe fogják kergetni a robotok, amelyek könnyedén válaszolnak a termékkel kapcsolatos kérdésekre, mindig tisztelettudóak, és sosem adják fel. 

Kínában a mesterséges intelligenciával megtámogatott beszélő asszisztensek piaca már 2017-ben is 2,3 milliárd dolláros üzlet volt már, és azóta egyre csak növekszik. Nemcsak mobilokban, de tévék és hűtők esetében is mindennapos, hogy hangüzenetben lehet kommunikálni egy robottal. A robotasszisztenseket tréningező cégeket pedig egyáltalán nem érdekli, hogy miután eladták a szolgáltatásukat, hogyan, mire és mennyire etikusan használják fel. Csang azt mondja, hogy már meg sem lepődik azon, ha robotok hamis  diplomákat vagy nyelvvizsgát akarnak eladni neki. 

Egyre többen kérik a kínai kormányt, hogy szabályozzák a telemarketingesek működését, és jobban figyeljenek oda a csalásokra vagy a már zaklatásnak minősülő telemarketinges tevékenységre. A legnagyobb kínai mobilszolgáltatók is egyetértenek abban, hogy valamit kezdeni kell a helyzettel. A többi ország pedig aggódva figyeli, mikor lép a mesterséges intelligencia arra a szintre, hogy náluk is megjelenhetnek a telemarketinges robotok, amelyeknek sem a munkaidő, sem a határozott elutasítás, sem a törvények nem számítanak. 

Rovatok