Index Vakbarát Hírportál

A matekegyenletek megoldásában is segítene a Google

2020. augusztus 12., szerda 14:31

A digitális oktatást nagyban segítő újításokat jelentett be a Google, amivel nemcsak felveszi a versenyt az eddig népszerű Zoom platformmal, de talán be is előzheti őket, már ha sikerül átszoktatni a tanárokat, diákokat és a vállalatokat. 

A Meet alkalmazásba olyan újdonságok jönnek, mint hogy 16 fő helyett már 49-en vehetnek részt egy videóbeszélgetésben, és bármikor lehetőség van arra, hogy kisebb csoportokra osszák a társaságot, vagyis a csoportmunkát is egyszerűen meg tudják oldani a tanárok.

A galéria nézete olyan lesz, mint a Zoomban, azaz minden résztvevőt lehet egyszerre látni, viszont szeptembertől integrálják a rendszerbe a Jamboard nevű digitális táblát is, hogy a tanároknak ne előre megírt prezentációkból kelljen tanítaniuk. És itt is elérhető lesz, hogy elmosódott legyen a háttér, vagy egy tetszőleges képre lehessen cserélni a könyvespolc vagy a rendetlenség helyett. Októbertől érkezik az a frissítés is, amivel a tanárok  nyomon követhetik és naplózhatják, kik vesznek részt az órákon. 

Egyszerűbb lesz az is, hogy az órákat lezárják vagy ne engedjenek be újabb felhasználókat, ami segíthet abban, hogy a véletlenül a digitális órára tévedt emberek ne zavarják meg az oktatást. Nemcsak lezárni lehet a virtuális tantermeket, de az is megoldható, hogy egyenként engedjék be az embereket, ami szintén hasonló ahhoz a megoldáshoz, amit a Zoomban szerettek az emberek. Ki  lehet majd kapcsolni a külön csetelés lehetőségét is, nem mintha ezt a találékony gyerekek ne tudnák más módon megoldani. 

Sokkal aktívabb szerephez jutnának a gyerekek telefonjai is, például egyszerűbbé teszik majd, hogy iskolai tananyagokra, fogalmakra és magyarázatokra könnyebben rátaláljanak a gyerekek és a szülők, és a Google Lens segít a házi feladat megoldásában is, ehhez elég lesz majd egy képet készíteni az egyenletről, szöveges feladatokban egyelőre még nem segít a rendszer. 

Rovatok