Egy őskori közösség egy napját rekonstruálták angliai régészek. A félmillió évvel ezelőtt Anglia déli partjainál élő ősközösség  Boxgrove területén élhetett. A régészek 1980-90 között tárták fel a környéket, ami annyi részletet megőrzött, hogy kitartó munkával sikerült a világon először összerakni egy ősközösség egy napját, vagy legalábbis egy étkezésüket. 

A több ezer leletet a régészek kriminalisztikai elemzéssel rakták össze, azaz a gyakorlatban hasonlóan dolgoztak, ahogyan a nyomozók egy bűncselekménynél. Arra jutottak, hogy a területet egy olyan 30-40 fős közösség használta, és az  ő életükből egy nagyjából 6-8 órás időszakot sikerült rekonstruálni. 

Minden jel szerint megtalálták Anglia történetének eddigi legrégebbi csontból készült szerszámait is, a régészek szerint ezt ott a helyszínen készítették.  Azt is tudni vélik, hogy különböző életkorú emberek, gyerekek is jelen lehettek, mikor egy állatot, vélhetően egy vadlovat közösen levadásztak, szisztematikusan feldolgozták és megették.

A projektet Dr Matthew Pop, a UCL Régészeti Intézetének munkatársa vezette, ő mesélt arról, hogy a mocsaras terület ideális volt arra, hogy köveket pattintsanak le a tenger menti sziklákból, de arra is, hogy vadásszanak, de ennél is izgalmasabb számunkra, hogy úgy konzerválta a leleteket, hogy szinte percről-percre sikerült rekonstruálni azt, hogy mi történt a helyszínen fél millió évvel ezelőtt. 

A kutatók szerint a területet tudatosan gyepesítették, mert a tengerparton a leváló szikla alkalmas volt arra, hogy könnyen éles szerszámokat vagy nagyobb köveket szerezzenek, a környéken pedig több forrás is volt, vagyis a gyepesítés odavonzotta a növényevő állatokat, ez pedig élelmet jelentett a csoport számára. Az már a kutatók szerint is izgalmasabb kérdés, hogy az egyébként csoportokban mozgó vadlovak közül hogyan sikerült egyet elszakítani a többiektől, de a lényeg az, hogy levadászták az állatot, majd rögtön hozzá is láttak a feldolgozáshoz, ami több órát vett igénybe.  Miután megölték az állatot, a magukkal vitt szerszámokkal újabb, csontból készült eszközöket kezdtek el gyártani, hogy gyakorlatilag kezdetleges hentesként tudják feldolgozni az állatot.

Először a ló bőrét távolították el, majd a májat, veséket és a szívet, valamint a gyomor részben megemésztett tartalmát osztották szét egymás között. Felnyitották a koponyát, és az agyat is elfogyasztották. Ez a csontokról távolították el a húsokat, aminek nem csak annyi volt az oka, hogy szerették volna megenni a húst, hanem a csontvelőt is kinyerték.  Azt nem tudni, hogy a húst kalapácsokkal lágyították-e, de a régészek úgy gondolják, hogy nem valószínű például, hogy megsütötték volna, mert ebben az időben valószínűleg Európában még nem használták a tüzet. A feldolgozásban valószínűleg az egész közösség részt vett, legalábbis a szerszámok mennyisége arra utal, hogy a gyerekeket is bevonták, valószínűleg tanítási célzattal, igaz a régészek szerint ebben az időben még nem fejlődött ki a nyelv, de ez is jól mutatja, hogy a közösség már akkor is együtt dolgozott. 

A ló bőrét magukkal vitték, ezt abból következtették ki, hogy a lábak maradványait nem találták meg, gyakori volt, hogy ezt magukkal vitték a csontokkal együtt, és arra utal, hogy gondosan, nagy körültekintéssel nyúzták meg az állatot. Hogy ezt később ruházatként, ágynak vagy szél és esőfogó ponyvának használták, azt nem tudják megmondani a régészek. A szakemberek szerint minden bizonyíték arra utal, hogy a húsok és a csontok jelentős részét eltávolították és magukkal vitték, azt azonban nem tudják, hogy hova. Az ott maradt csontokat hamarosan elfedte a tenger és az iszap, de úgy tűnik, hogy vadállatok még ehettek a maradványokból, legalábbis erre utalnak a csontokon található fognyomok. 

Az ekkor itt élő emberek maradványai alapján magas, erős csontozatú, jó felépítésű emberek élhettek a környéken, valószínűleg sokat gyalogoltak, és arra követeztetnek, hogy gyorsan kellett futniuk, ami elengedhetetlen a vadászathoz vagy hogy ne váljanak maguk is vadállatok prédájává.