Index Vakbarát Hírportál

A Photoshop segítene kideríteni, mely képeket manipulálták

2020. augusztus 14., péntek 10:45

Hosszú évekig a minőségi képmanipulálás annyira a Photoshop sajátja volt, hogy a szoftverről kapta a nevét maga a jelenség is, vagyis senki nem azt mondta, hogy ezt a képet manipulálták, hanem fotosopolták. Mióta azonban a mesterséges intelligencia már a semmiből is létre tud hozni egy teljesen új, de életszerű képet, a manipulált képeknek új korszaka kezdődött, de ez sem marad Photoshop nélkül. 

Az Adobe ugyanis eltökélte, hogy a szoftvere segít majd megmondani, ha egy képet manipuláltak. A tartalmi hitelességről szóló kezdeményezésük alapján olyan egyedi azonosítót kapnának a fotók, amikbe nem lehet belenyúlni. Gyakorlatilag egy új szabvány lenne olyan védett metaadatokkal, mint a kép készítőjének a neve, a kép készítésének ideje, helye, és ha bárki bármit módosít rajta, akkor az is bekerülne a metaadatok közé, még akkor is, ha csak a színeken javítottak egy kicsit. Gyakorlatilag a képbe építenének egy folyamatosan bővülő digitális naplót. 

A frissítés még idén megérkezhet, és ahogy bővül a partnerek köre, úgy lehet egyre nagyobb ez a digitális napló. Bővülhet például azzal, ha a fotót egy újság lehozza, de azzal is, ha a közösségi oldalon megjelenik. Ez a rendszer talán elősegítheti, hogy a manipulált képek lassabban terjedjenek, és egyszerűbb lenne bárkinek ellenőrizni, hogy az adott kép tényleg ott és akkor készült-e, ahogyan azt egy cikk állítja, vagy valóban hihet-e a szemének.

Fontos azonban az is, hogy a metaadatok megfelelő védelmet kapjanak, és ne lehessen megváltoztatni őket, vagyis mikor a Facebookon elkezd keringeni egy kép arról, hogy előző este milyen erőszakos összecsapások történtek, akkor valóban egyszerűen kinyomozható legyen, hogy az a kép évekkel ezelőtt, egy másik földrészen készült.  Kérdés az, hogy annak ellenére, hogy a komoly fotósok és híroldalak elkezdik használni ezt a lehetőséget, mi van ha pont ezzel a módszerrel lehet majd legitimálni  manipulált képeket úgy, hogy a metaadatokat eleve hamis adatokkal töltik ki. 

Rovatok