Index Vakbarát Hírportál

Utolérhetetlen munkagép a Galaxy Note 20

2020. augusztus 28., péntek 23:57

A Galaxy Note önálló kategória a mobilok közt a toll miatt, és a komolyan vehető versenytársak hiánya megengedi a Samsungnak, hogy extrém magas árat kérjen a legfrissebb Note 20-ért. Cserébe viszont teljes hadifelszerelést kapunk a munkához, nem csak erős alapokat, mint a csupasz ujjakkal kezelhető összes többi telefontól. A Samsung pedig idén is gondoskodott arról, hogy lenyűgöző extrák szolgálják a felhasználót.

A tavasszal bemutatott S20-hoz képest a 2020-as Note-sorozat egyszerű finomhangolásnak tűnhet, pedig a Note 20 Ultra vitán felül a produktivitás és a kreativitás zsebre vágható királya. A Samsung dizájnerei is kitettek magukért, pompás színeket válogattak össze, az általam tesztelt bronz és zöld változatok matt üveg hátlapja elegánsan szórja szét a ráeső fényt, mintha fémből lenne, de közben olyan hangot ad ki rajta a körmünk, mint a kopogós műanyagon. Tokkal persze semmi sem marad ebből az élményből, csak egy plasztikba burkolt kijelzőt tartunk a kezünkben, ami akár bármi más is lehetne.

Sajnos szükség is lesz a tokra.

Az egyszerűbb Note 20 még elmegy pőrén, harmonikus a formája, az Ultra viszont gigantikus dudort kapott a hátlapjára, és szinte nekem fáj, ahogy a spéci kameráira támaszkodik asztalra fektetve. Meg kell védeni azokat az értékes lencséket.

A 6,9 hüvelykes kijelző is különleges, a Note 20 Ultra maximum 120 Hz-es képfrissítéssel működik, amit a rendszer mindig az éppen futó apphoz hangol. Ez például egy kisebb előrelépés az S20-hoz képest, amelynél vagy 60 Hz-re, vagy 120-ra állt a megjelenítő, és aztán úgy is maradt. A Note 20 alkalmazkodik a helyzethez, és amikor fontos a gördülékeny megjelenítés, például a játékokban, felpörög az fps 120-ra, míg a kevésbé mozgalmas appoknál, mondjuk amikor csak fotókat nézünk, automatikusan megmarad a sztenderd 60 Hz, ami jobban kíméli az aksit. Bitang jó a fényerő, akár 1000 nit is kihozható belőle, miközben az OLED panel ragyogó színeket vet a szemeink felé.

Azt talán mondani sem kell, hogy a telefonban csúcskategóriás a hardver. Snapdragon 865+ vagy Exynos 990 rendszercsip dolgozik a mobilokban, az Ultrában 12 GB, míg a sima Note 20-ban 8 GB memóriával. A beépített tárhely alapból 128 GB, ebben 512 GB-ig elmehetünk, ha a pénztárcánk is bírja. Felhasználói szemmel a lényeg az, hogy ezt a hardvert képtelenség megizzasztani, bármilyen feladatot könnyedén hajt végre.

Workaholic

A Note 20 sokkal több munkalehetőséget biztosít, mint egy átlagos mobil, hiszen elérhető rajta a számítógépes asztali környezetet megjelenítő Dex kezelőfelület. A Dexet, és vele a mobil összes appját kitolhatjuk egy monitorra vagy tévére HDMI–USB-C adapterrel, de beköthetjük a pécénkre is, hogy a számítógépen fussanak az androidos appok. Most pedig már a vezeték nélküli Miracast kapcsolat is működik, és úgy küldhetjük ki a tévére a Dex munkakörnyezetet, hogy eközben a mobilon teljesen más appot futtatunk. 

Prezentációkkal tudjuk ezt a legjobban kihasználni, és ebben a toll is segít. A kiegészítő vezeték nélküli távirányítóként működik, lépkedhetünk vele a diák közt, és ha kell, a kijelzőre rajzolva kiemelhetjük a fontos részleteket.

Ez a rajzolgatás és írás az, amit senki más nem tud ilyen profin megoldani.

Elképesztően feljavította az élményt, hogy a Samsung levitte a kijelző reakcióidejét 9 ezredmásodpercre. Ahol letesszük a tollat a kijelzőre, rögtön megjelenik a vonal, érzékelhető késlekedés nélkül. Ezzel váltak a Note 20-ak a papír teljes értékű riválisává, és a szinte észrevehetetlen kávával tökéletes lett a Note 20 Ultra mérete, egy átlagos méretű férfikézben legalábbis kényelmesen megtartható. 

A hagyományos Note 20 szintén hatalmas, 6,7 hüvelykes kijelzőjén még kényelmesebb jegyzetelni, mert csak finoman hátrafelé ívelt a felszíne, míg az Ultráé egészen a peremig hajlik.

Fontos: 120 Hz-et csak az Ultrán kapunk.

A tollal való bűvészkedés fő helyszíne a Samsung Notes app, amit alaposan feltuningoltak, és az újításokat nemcsak a Note 20 kapta meg, a korábbi modelleken is frissült az app. Működik a PDF-ek importálása, kommentálása és exportálása, és jegyzeteinket tematikus mappákba rendezhetjük, hogy kisebb legyen a káosz. Hamarosan a Notes jegyzeteit a Microsoft OneNote-ba is át tudjuk majd küldeni.

Nem gond, ha a kijelzőre ferdén jegyzetelünk, mert úgy esik kézre a mobil, a Note 20 ugyanis egy gombnyomással kiegyenesíti a szöveget. Egy újabb gombnyomással gépelt karakterekké alakítja. A kézírás-felismerést már mélytanuló algoritmusok támogatják, amitől állítólag jobb lesz, mint valaha. Pedig eddig sem volt okunk a panaszra, ez a Note-ok egyik legkirályabb funkciója. A másik meg az, hogy ha jegyzetelés közben hangfelvételt készítünk, akkor a Notes app már szinkronizálja is a hangot az írásunkkal, és visszahallgatás közben a hallottakkal egy időben jeleníti meg a jegyzetünket. 

Hosszú történelme van a Samsung és a Microsoft közötti kooperációnak, ami hamarosan még egy izgalmas extrával egészül ki: a Note 20-akon futó appokat úgy tükrözhetjük a Windows 10-en, mintha azok is windowsos alkalmazások lennének: mindegyik app saját ablakban jelenik meg. Ez nagy lépés a Dex on PC-hez képest, amely egyetlen ablakban gyűjtötte össze és jelenítette meg a Samsung mobilokon futó appokat a Windows 10 felületén. A saját ablakban futó appokkal ráadásul azt is megtehetjük, hogy kitűzzük azokat a tálcára, így gyorsabban lesznek indíthatók.

És azt már mondtam, hogy szeptember 15-től az Xbox Game Pass Ultimate előfizetéssel több mint százféle konzolos játékot lehet majd játszani a mobilon? 

Szemtelenedés

Nagy változás történt a kameráknál, az S20 Ultra négy kamerája helyett ugyanis csak hármat kapunk, mivel a mélységélesség belövésére használt 3D ToF szenzort lézerrel pótolták a Note 20 Ultrában. A dudor kitüremkedése és az ügyes formatervezéssel kihangsúlyozott lencsék elgondolkodtatnak, hogy mit hozhat még a jövő. Vajon 2021-ben bedobják, hogy igazából elég egyetlen, jóval nagyobb átmérőjű lencse a hátlapra, és még nagyobbra növelik a dudort? Majd meglátjuk, izgalmas lenne, de egyelőre maradjunk a jelenben, mert a Note 20-ak is eléggé menők.

A telefonok részletes, szép és éles fotókat rögzítenek, és az Ultránál 108 megapixel a maximum. Ennél a felbontásnál már jelentkezik egy kis késleltetés az exponálógomb lenyomása után, szinte érezni, hogy dolgozik a jelfeldolgozó csip a százmillió pixel lementésén. Normál felbontásnál viszont fürge fotós a Note 20 Ultra. Hasznos extra még az ötszörös optikai zoom, amellyel remek városnézős képeket tudunk lőni.

A mezei Note 20 megáll 64 megapixelnél, nincs rajta periszkópos zoom, és a kamerasziget is teljesen átlagosnak mondható, az A-sorozat tagjain is hasonlót találunk. Ez is kiváló fotós, de hiányoznak belőle az Ultra legizgalmasabb extrái.

  Kamerák Galaxy Note 20 Ultra Galaxy Note 20
Hátlapi kamera 1
(széles)
108 megapixel
optikai stabilizátor
f1.8
12 megapixel
optikai stabilizátor
f1.8
Hátlapi kamera 2
(tele)
12 megapixel
optikai stabilizátor
f3.0
5x optikai zoom
64 megapixel
optikai stabilizátor
f2.0
hibrid 3x zoom
Hátlapi kamera 3
(szélesebb)
12 megapixel
f2.2
12MP
2.2
Szelfikamera 10MP
f2.2
10MP
f2.2

Mindkét modellnél megtaláljuk a profi videós módot, ami újdonság a Samsungnál. Úgy látszik, nemcsak a marketingben fontos a cégnek a közösségi médiában dolgozó hírességek felsorakoztatása, hanem igyekeznek is nekik hasznos eszközt piacra dobni. A beszélőfejes Youtube-sztároknak például kimondottan hasznos lehet az irányított mikrofon, hogy megmondhatják, hogy elöl, hátul vagy mindkét irányból vegye a hangokat a készülék. Az igazán profik pedig választhatnak USB- és bluetooth-mikrofont. Természetesen elérhető a 8K felbontás is mint kuriózum, ha valaki a méregdrága tévéjéhez szeretne tartalmakat gyártani.

A Galaxy Note 20-ak már képesek 5G-re csatlakozni, de idehaza az alapszintű változatból kapható lesz 4G-s is, hiszen a lefedettség egyelőre nem teszi indokolttá a váltást.

Típus Felszereltség Ár
Galaxy Note20 256GB / 8GB RAM 354 990 forint
Galaxy Note20 5G 256GB / 8GB RAM 389 990 forint
Galaxy Note20 Ultra 5G 256GB / 12GB RAM 484 990 forint

Mindent összegezve a Galaxy Note 20-ak önmagukban, a hardver képességei alapján is 2020 legjobb mobiljai, de ebben azért erős a verseny, jóval olcsóbban is találni olyan mobilt, amely vagy a processzorával, vagy a kamerájával utoléri a Note 20-at. Ha viszont hozzátesszük mindazt a pluszt, amit a toll biztosít nekünk, és amit a Samsung szoftverben tesz hozzá a csipekhez, a jelenlegi mezőnyben megközelíthetetlennek tűnik ez a szint.

Rovatok