A globális éghajlatváltozás és a fokozódó környezeti problémák egyre komolyabb kihívások elé állítják a városépítészetet is, így korunk tervezőinek sürgősen és radikálisan újra kell gondolniuk számos eddigi alapvetést. Ennek egyik módja, hogy városi környezetben – így Budapesten is – hatékonyabban kellene helyben tartani és felhasználni az értékes csapadékvizet.

A fenntartható városi csapadékvíz-gazdálkodás egyes országokban már kialakult gyakorlat, de jellemzően csak új beépítések esetén. E gyakorlat átültetése a meglévő városi környezetre jóval nagyobb körültekintést igénylő feladat. Ennek lehetőségét idehaza elsőként Csizmadia Dóra, a Szent István Egyetem kutatója vizsgálta.

A fenntartható budapesti csapadékvíz-gazdálkodás akadályai nemcsak pénzügyi vagy műszaki problémákban, hanem a jogi és intézményi rendszerben is rejlenek. Ebből fakadóan szükség van a témához kapcsolódó jogi fogalmak és felelősök, valamint a tulajdonosi és a fenntartói háttér tisztázására.

A tájépítész saját módszertant dolgozott ki azon fővárosi területek azonosítására, ahol a csapadékvíz felhasználása sikerrel alkalmazható lehetne. Mint az a vizsgálat során kiderült, Budapest egyes városépítészeti zónái eltérő jellemzőket  mutatnak. 

Míg a kertvárosi zónában és a lakótelepek esetében a szikkasztás és vízvisszatartás bír magas potenciállal, addig a hegyvidéki és Duna menti zónában többnyire csak a vízvisszatartás alkalmazására van lehetőség. A történelmi városmag esetében pedig gondolnunk kell a csatornahálózat túlterheltségére és a magas burkoltságból fakadó hőszigeteffektusra, így ezen a területen a párologtatásnak és a vízvisszatartásnak van kiemelt jelentősége. 

A nagy léptékű térképes vizsgálatot az őrmezői lakótelepre készített modellszámítás egészíti ki, amely bemutatja a zöldinfrastruktúra hatását a városi klímára.