Index Vakbarát Hírportál

Magyar kutatók szerint három és fél milliárd éve jöhetett létre az élet

2020. szeptember 28., hétfő 17:46

Az élet keletkezésére választ kereső magyar tudósok kutatásairól jelent meg tanulmány a Nature Review Chemistry tudományos lapban. A cikk a magyar elméleti biológiai iskola elmúlt harminc évének a témával kapcsolatos eredményeit összegzi.

Az iskolát Szathmáry Eörs, az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH) Ökológiai Kutatóközpont főigazgatója tette ismertté. A tanulmány társszerzői Szilágyi András, Czárán Tamás és Kun Ádám – tájékoztatta az MTI-t az Ökológiai Kutatóközpont.

A kutatók definíciója szerint az az entitás tekinthető élőnek, amely valami magához nagyon hasonlót, de magával nem teljesen azonosat képes létrehozni, miközben környezetéből anyagot, energiát vesz fel. Csak bizonyos, meghatározott kémiai rendszerek képesek életet létrehozni.

A cikk szerint a kísérleti biokémia csak mára érte el azt a szintet, hogy igazolni tudja a magyar evolúciótudományi iskola elmúlt két évtizedben megfogalmazott prognózisait. A kísérletek bizonyították, hogy az élő szervezeten belül a molekulák szintén is létrejön az egymással való versengés, szintúgy, mint a kooperáció a molekulacsoportok között, sőt léteznek „potyautasok”, az erőforrásokat pusztító, de a közös munkában részt nem vevő „molekuláris rosszfiúk”, amelyek ellen a csoportok szintén küzdenek.

A kutatás szerint több mint három és fél milliárd évvel ezelőtt volt az a pillanat, amikor a kémiai folyamatok úgy rendeződtek, hogy rendszerré váltak, képesek lettek önmaguk lemásolására, vagyis a kémiából megszületett a biológia.

Rovatok