Már Homérosz is említi az Iliászban, de nem nevezi nevén, mivel nem volt még neki, hanem egy vihar alkalmával érezhető jellegzetes szagról ír. Egészen 1786-ig kellett várni, hogy egy holland tudós, Matin van Marum újra eltűnődjön, mi lehet az a furcsa szag villámláskor.
Innentől nem volt megállás, slágertéma lett a szúrós, kellemetlen buké okának kutatása. Mígnem Christian Friedrich Schönbein bázeli kémia professzor 1839-ben felfedezte, hogy az oxigén egyik módosulatával van dolguk, és a görög ozein (rossz szagot árasztó) szó után az ózon nevet adta neki. Hamar rájöttek, hogy kitűnően tisztítja a vizet, fertőtlenít. Felfigyelt erre Nikola Tesla is, aki, mint tudjuk, nem törpeáramokkal játszadozott, a villámokat, és a koronakisüléseket szerette igazán, ezért jól ismerte a szagot is. 1896-ban elsőként szabadalmaztatta ózongenerátorát, amelynek elve lényegében ma sem változott.
AMIKOR ERDŐBEN SÉTÁLUNK, ÉS MÉLYEKET LÉLEGEZVE EMLEGETJÜK A FRISS, ÓZONDÚS LEVEGŐ ÁLDÁSÁT, JÓCSKÁN TÉVÚTon járuNK.
Az ózon ugyanis az egyik legagresszívebb oxidáns a természetben. Ennek oka, hogy a három oxigénatomból felépülő molekula meglehetősen instabil. Keletkezéséhez nagy energiákra van szükség. Ilyenek az elektromos kisülések, villámcsapások, vagy a kozmoszból érkező ultraibolya sugárzás. Ha abbamarad az energia-utánpótlás, hamar elbomlik, és visszaalakul kétatomos oxigénmolekulává.
Ilyenkor marad viszont egy szóló oxigénatom, aminek a külső elektronhéja telítetlen, ezért mindent megtesz, hogy két elektronhoz jusson. Azonnal csatlakozik az első szembejövő fogadókész molekulához, és megváltoztatja annak kémiai összetételét, szerkezetét, tulajdonságait. Éppen ezzel a képességével tudja megölni a kórokozókat is. A vírusokat például oly módon, hogy reagál membránburkuk fehérjéivel és zsírszerű anyagokból álló lipidjeivel. Működésképtelenné, inaktívvá teszi ezzel a teljes molekulacsoportot. Vízbe juttatva is elemében van az ózon, és a szennyező mikrobák fehérjéibe épülve „tisztít”. Lakások, irodák, szálláshelyek légterébe juttatva pedig „fertőtlenít”.
BELÉLEGEZVE AZONBAN EGY ERŐS „MÉREG”. MÁR KIS KONCENTRÁCIÓBAN IS VESZÉLYES AZ EMBERRE, ÁLLATRA ÉS IGEN, IGEN, A SZOBANÖVÉNYEKRE IS.
Növényfiziológusok ugyan nem értik még teljes mélységében, mit művel az ózon növényi sejtekben. Az biztos, hogy zöld levelek sztómáin (légcserenyílásain) keresztül bekerülve legyengíti őket. Tartósan nagyobb ózon-koncentráció igazoltan lassítja a fotoszintézist, ennek következményeként a növény növekedését is. Kutatások 5-10 százalékkal gyengébb terméshozamot is kimutattak szántóföldi növényeknél.
Hiába rendkívül bomlékony, könnyen feldúsulhat a talaj közelében. Persze, mint oly sok mindenhez, az ózonszint emeléséhez is komoly emberi erőfeszítés kellett (ahogyan a csökkentéséhez is, lásd ózonlyuk). A robbanómotoros járművek kipufogógázaiból származó nitrogén-oxidokból, szénhidrogénekből és szén-monoxidból ózon keletkezik, a reakcióhoz pedig az erős napsugárzás adja a szükséges energiát. Ha tartósan nagy a forgalom nyáron, szélcsend van és alacsony a páratartalom, veszélyes mennyiségben alakulhat ki. Belélegezve izgatja a légutakat, károsítja a tüdőt, gyengíti az immunrendszert. Akár halálos is lehet, ami rendszeresen előfordul napfényes nagyvárosokban, mint például Los Angelesben. Itt tűnt fel a világon először nagy mennyiségben a múlt század negyvenes éveiben. Nem véletlenül lett a város az új típusú (fotokémiai) szmog névadója.
A háromatomos gáz keresztapja, Schönbein és más tudósok az 1850-es években észrevették ,
hogy olyan járványos fertőzések, mint például a kolera, nem terjed azokon a helyeken, ahol magasabb az ózontartalom.
A természetes ózont ezért pozitívan értékelték, ekkor jelent meg az „ózondús jó erdei levegő” kifejezés is.
Pozitív kicsengéssel ma is használatban van, de nem azért, mert az ózonnak szép világoskék a színe, akár a tiszta égé. Felmerülhet a gáz egy erősen meggyőző tulajdonsága: nélküle nem létezhetne mai formájában élet a Földön. A sztratoszférában, 15-30 kilométeres magasságban, a Napból érkező ultraibolya sugarak képesek felbontani a levegő oxigénmolekuláit, és kialakulhatott egy ózonréteg. Az UV-sugarakat azonban nem visszaveri, ahogy sok helyen olvasni, hallani, hanem elnyeli, pontosabban felhasználja az ózon-keletkezés folyamata.
Nagy szerencsénkre kiszűri a DNS-t károsító UV-B sugarakat. És ugyancsak nagy szerencsénkre nem az összeset, hanem átenged nekünk egy keveset (5-10 százaléknyit). Különben nem tudnánk lebarnulni a napon, csak melegedni. Szervezetünk nem lenne képes csontképződéshez nélkülözhetetlen D-vitamint termelni, és valószínűleg nem létezne napszemüveg divat sem. Igaz viszont az is, hogy bőrrákban minden bizonnyal kevesebben halnának meg.
Mint a legtöbb anyagra, az ózonra is igaz a toxikológia atyjának, Paracelsusnak tétele:
Minden dolog méreg, ha önmagában nem is az; csupán a mennyiség teszi, hogy egy anyag nem méreg.
Evolúciós okai lehetnek, hogy már minimális mennyiségű ózont is kiszimatol az ember. Mindenki érezte már, ha máshol nem, nagy teljesítményű fénymásolók, nyomtatók körül a jellegzetes szúrós odort. Nem érdemes sokat szaglászni arrafelé, mert az egészségügyi határérték nagyon alacsony, mindössze 0,01 ppm (parts per million), amit úgy fordíthatnánk le, hogy százmillió levegő részecske között mindössze egy darab O3 molekula jelenléte elfogadható. Az is csak 10 órán keresztül. Fertőtlenítésre ennek ötvenszeresét, de akár 300-szorosét is használják. Nemcsak a mikroorganizmusokat pusztítja de kiirtja a szagok forrását, a penészgombát, atkákat.
Ha ózonnal fertőtleníttetjük a lakást, irodát ami most koronavírus-idején divatos, legalább két órát várjunk a visszatéréssel.
Felezési ideje ugyanis 30 perc, ennyi idő alatt bomlik le, és alakul vissza belélegezhető O2 molekulává az ózonmennyiség fele. Két óra elteltével már csak hat százaléknyi marad.
Ja, és véletlenül se hagyjunk lakásban fikuszt, könnyező pálmát, vagy anyósnyelvet, mert megbarnul a levelük, és elpusztulnak.
Borítókép: A 2015. december 29-én elérhetővé vált képen tudósok mérik a Föld felületére lejutó közvetlen napsugárzás erősségét a Déli-sarkon, az Union gleccsernél lévő tábor környékén 2015. november 18-án. Az Antarktisz felett kialakult ózonréteg vastagságát és a légkörben felhalmozódott, ózont károsító anyagok koncentrációját folyamatosan mérik. (MTI/EPA/Felipe Trueba)