Index Vakbarát Hírportál

Nitrogén-monoxiddal a koronavírus ellen

2020. október 9., péntek 09:52 | aznap frissítve

Orrunk lenne az első védelmi vonalunk a kórokozóval szemben?

Egy alulértékelt kommandós

Amint a WHO főigazgató-helyettese felhívta a figyelmet arra, hogy mindenkinek felelőssége van az új koronavírus elleni küzdelemben, Patrick McKeown légzési szakértő – mintegy válaszul – megosztotta az orrmelléküregekben termelődő nitrogén-monoxid erőteljes vírusellenes tulajdonságainak kutatásait és az ebből fakadó következtetéseket és eredményeket. A Konstantin Pavlovich Buteyko professzor nyomdokait követő specialista a vírus elleni küzdelem első lépését az ember saját egészségének fejlesztésében és megtartásában látja.

A világtörténelemben nem először kerül címlapra légúti betegség és ezért rendkívül sok kutatás és számos tanulmány áll ezekről rendelkezésre. Kutatók és orvosok már eddig is hangsúlyozták, mekkora szerepe van az orrlégzésnek a fertőzések terjedésének megelőzése szempontjából. Bátran kijelenthetjük, hogy 

az orr még mindig egy természetes szűrőt jelenthet a veszélyes kórokozók ellen.

Viszonylag közismert tény, hogy a szájüreggel ellentétben az orr megszűri, temperálja és párásítja a beáramló levegőt, de 

az orr sokkal több, mint egyszerű szűrő.

A Covid–19 egy új betegség, melynek kialakulásáról jelenleg nagyon kevés direkt kutatás áll rendelkezésre, ugyanakkor hasonló betegségekről már jelentek meg izgalmas és jelentős tanulmányok. Az egyiket 2005-ben írták, röviddel a SARS- (Severe Acute Respiratory Syndrome Coronavirus) járvány kitörése után, és arról számolt be, hogy a nitrogén-monoxid gátolja a SARS vírusának replikációját. .

Sokan kérdezték már és kérdezik, miért tűnik súlyosabbnak az új koronavírus-járvány, mint az influenza, mely évente ismétlődik. Röviden: a Covid–19 az influenzához képest nagyon eltérően viselkedik, a vírus és a járvány is sokkal kevésbé érthető. A vírus gyorsan terjed, nagy a tömegterhelése és 

míg az influenza általában egy megnyomorított-szétlőtt immunrendszert eredményez, ez az új vírus egy nagyon specifikus sejttípust támad, az úgynevezett kettes típusú tüdőhámsejtet (pneumocitát).

A 2-es típusú pneumociták rendkívül fontos feladata, hogy felületaktív anyagokat termelnek. Ezek a molekulák csökkentik a tüdő belső felületén lévő folyadék felületi feszültségét és ezáltal nyitva tartják a tüdő légzőfelületét, a léghólyagocskákat (alveolusokat). Megkönnyítik továbbá az oxigén vérben való szállítását, megakadályozzák a tüdő összeesését és ödémáját is. Így már érthető, a vírus miért jelenthet halálos veszélyt egy fiatal, egészséges ember számára is és miért károsíthatja a szerveket, beleértve a szívet is.

A 2005-ben írt tanulmány szerzői laboratóriumi vizsgálatok során Vero E6 sejteket használtak, és azt tapasztalták, hogy a SARS vírusára a nitrogén-monoxid antivirális (vírusellenes) hatást fejt ki a vírusfehérje- és RNS-szintézis gátlásán keresztül és kifejezetten megakadályozza a vírus szaporodását (replikációját) a fertőzés korai szakaszában. 

A nitrogén-monoxid (NO) az orrmelléküregekben termelődik. Ez azt jelenti, hogy

az orrunkon keresztül lélegezve a NO különféle hatásait – köztük általános kórokozó-ölő képességét – ki is tudjuk használni.

A NO közismert értágító molekula, mely a tüdőben lévő erek tágításával a megfelelő oxigénfelvételt segíti a levegőből a vérbe. Azonban Lundberg és Weitzberg tudósok 1999-es tanulmánya a nitrogén-monoxid másik funkcióját is kiemeli: számos patogén növekedését és szaporodását képes meggátolni, a vírusokat is beleértve. 

Úgy tűnik, hogy az orrjáratokban található nitrogén-monoxid a szervezet FERTŐZÉSEK ELLENi védelmi vonalainak elsődleges és központi alkotóeleme.

Az emberi kilélegzett levegőben a nitrogén-monoxidot 1991-ben azonosították, majd később azt is sikerült bebizonyítani, hogy a molekulát javarészt a felső légúti területek (orrmelléküregek) termelik és csak minimális hányadban érkezik tüdő felől a molekula.

A NO szerepet játszik a felületaktív anyagok előállításában és irányítja azok termelődését és működését – ezt a képességet klinikai körülmények között is használják koraszülöttek kezelésénél. A SARS vírus kutatásában részt vevő tudósok 2009-ben megjelent tanulmánya kimondja, hogy:

A NO részt vesz a felső légutak helyi immunvédelmében.

A kutatás hangsúlyozza, nem világos, hogy a NO közvetlenül hat-e a mikroorganizmusokra, vagy más komponensekkel együtt képes-e patotoxikus hatásokat kifejteni, azonban megerősíti, hogy 

az orrmelléküregek „sterilitásáért” nagymértékben felelős.

Lehetségesnek tartja, hogy a cisztás fibrózisban vagy Karagener-szindrómában szenvedő betegeknél az orrban lévő nitrogén-monoxid nagyon alacsony szintje járul hozzá a fokozott érzékenységet légúti fertőzések iránt. Érdekes módon a tanulmány megállapította, hogy az NO két különböző módon is gátolja a SARS replikációját.

Egy 2013-as, „Az influenzát gyógyító orrlégzés bizonyítékai” elnevezésű tanulmány megerősíti, hogy influenzás betegek számára hasznos az orrlégzés, ugyanis a járatokban található NO bizonyíthatóan influenzavírus-ölő hatású. A közönséges megfázás elsődleges okozója, az emberi rhinovírus (HRV) kutatói is arra a következtetésre jutottak, hogy az emberek megfázás esetén lényegesen több nitrogén-monoxidot termelnek és a molekulának központi szerepe van a vírus szervezetből való kiürülésében.

A Covid–19 mechanizmusa még mindig nem ismert, és ezért persze 

botorság lenne kijelenteni, hogy az orrlégzés elpusztítja a SARS-CoV-2 vírust, azonban az orrlégzés a nitrogén-monoxid segítségével hatékony és kiemelkedő eleme a felső légúti immunitásnak.

Megelőző intézkedések

A koronavírussal kapcsolatos előírások és javaslatok higiéniai elemeket tartalmaznak – pl. gyakori és alapos kézmosást.

A már beteg emberek maszkviselése a vírus terjedésének lassítása érdekében elengedhetetlen, azonban a legtöbb maszk túl "laza" ahhoz, hogy hatékony legyen. Az orvosi maszkok is hamis biztonságérzetet kínálhatnak. A magyarországi álláspont és a vonatkozó hazai szabályok a maszkok használatát sok helyzetben teszik kötelezővé.

a maszkviselés a vírus terjedésének megakadályozását és nem a szervezet védekezőképességét segíti! az anyagcsere és az immunrendszer megfelelő működése - az orrlégzéssel karöltve - nem helyettesíthető.

Persze, a nagy mennyiségű szén-dioxid belélegzése káros és mérgező, ugyanakkor 

ha a maszkot, mint szén-dioxid összegyűjtésére szolgáló maszkot viselésük, és nem, mint járvány-szimbólumot nézzük, egy nagyon hasznos légzés fejlesztő eszközhöz jutunk. Ha ugyanis a szervezet valamivel magasabb szén-dioxid-szintnek van kitéve, csökken a test érzékenysége a légzési gázokkal szemben. Ennek következménye a könnyebb és nyugodtabb a légzés pihenés, alvás, valamint fizikai edzés során.

Összegzés

Rovatok