Két év alatt eljuttathat egy űrhajót a Szaturnuszhoz az a űrmeghajtás, amelyet a Princeton Egytem plazmalaboratóriumában fejlesztenek.
A rendszer neve direkt fúziós hajtás (DFD), ennek egyik változata a Prinecton Fordított Mezejű Konfirguráció-2 (PFRC-2) – a szakértők szerint ez utóbb lehet a kulcs a Naprendszeren belüli praktikus közlekedéshez.
A DFD üzemanyaga deutérium és hélium-3, ezeket a csoport által kifejlesztett különleges rádiófrekvenciás antennákkal pörgő plazmává.
A motor kihasználja az aneutronikus fúzió több előnyét, legjellemzőbben a szélsőségesen magas erő-tömeg arányt. A DFD lényegében egyesíti az elektromos meghajtások kiváló specifikus impulzusát a kémiai rakéták kiváló tolóerejével.
– írja princetoni csapat közleménye.
A rendszer másik előnye, hogy az űrhajó energiaellátását is biztosítja.
A kutatók nem pontosan a Szaturnuszban gondolkodtak, hanem a holdjában, a Titánban. A Titán sok szempontból egyedülálló égitest: a Naprendszer legnagyobb holdja, a Földön kívül az egyetlen másik, amelyen folyékony anyag tengereket alkot (ha a folyékony víz legutóbbi közvetett marsi felfedezését nem számítjuk), ezek ráadásul szénhidrogénekből állnak, amelyek miatt a Titán kiváló töltőállomás csillagközi utazásokhoz.
A legutóbbi űrszonda, a Cassini hét év alatt jutott el a Szaturnusz rendszerig – ehhez persze a legideálisabb indítási ablak kell, amikor az égitestek közötti utazás a leghatékonyabb, ilyen legközelebb 2046-ban következik be.