Index Vakbarát Hírportál

Köhögjön egyet és megmondjuk, koronás-e?

2020. október 30., péntek 05:53

Sok olyan tünetmentes fertőzött van, aki öntudatlanul terjeszti a betegséget. A mesterséges intelligencia felismeri őket.

Léteznek olyanok, akiket megfertőz a koronavírus, de teljesen tünetmentesek maradnak, ezért tudtukon kívül terjeszthetik a betegséget. Az MIT kutatói megtalálták a módját, hogy felismerjék a tünet nélküli koronavírus-fertőzést: az ilyen embereknek megváltozik a köhögése. A változás az emberi hallás számára nem érzékelhető, azonban egy erre kifejlesztett mesterséges intelligencia képes felismerni. 

A mesterséges intelligenciát több tízezer példán tanították, így elérték, hogy 98,5 százalékos pontossággal azonosította be a Covid–19-fertőzötteket, és száz százalékban megkülönböztették a tünetmentesek köhögését. A fejlesztők az IEEE Journal of Engineeringben publikálták mindezt.

Az eljárás nagy előnye, hogy a köhögés hangját eszköztől függetlenül – mobilon vagy weboldalon keresztül – képes elemezni.

Az Alzheimer-kór volt az eredeti célpont

A világjárványt megelőzően már több kutató próbálkozott különböző betegségek hangalapú felismerésével. Korábban a tüdőgyulladást és az asztmát próbálták megállapítani ily módon.

Brian Subirana és kollégái, Jordi Laguarta és Ferran Hueto az MIT Auto-ID laboratóriumában az Alzheimer-kórt igyekezték felismerni az idegi változásokból fakadó hangszalaggyengülés detektálásával. Három különböző mesterséges intelligenciát tanítottak be: az egyik az „m” hang kiejtésében igyekezett tetten érni a hangszalagok gyengülését. A másik a betegségre jellemző érzelmi hullámokat kísérelte meghallani. A harmadik MI a köhögések alapján próbálta felbecsülni a tüdőkapacitást.

Az eredményt a három hangelemzés kombinációja adta, és Subiranáék eszköze jó eredményeket ért el az Alzheimer-kór felismerésében. 

A járvány ezen a ponton fordította maga felé a kutatók figyelmét, akik áprilisban kezdték el a köhögéshangminták gyűjtését. Mára közel kétszázezer különböző köhögést gyűjtöttek össze.

Mindig figyelni fog

A csapat tervei szerint az MI-t egy mobilalkalmazásba integrálva engedélyeztetik az amerikai Szövetségi Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatallal mint naponta használható önellenőrzési és előszűrési eljárást.

A gyakorlati megvalósításban ez a diagnosztikai eszköz úgy csökkentheti a járvány terjedését, ha mindenki használja, mielőtt bemenne egy osztályterembe, üzembe vagy étterembe

– magyarázza Brian Subirana. 

A végső cél, hogy az okoshangszórók a folyamatosan működő eszközökön a háttérben futva automatikusan diagnosztizáljanak és figyelmeztessenek a betegségre.

(Borítókép: Koronavírusteszt Kaliforniában. Fotó: Mario Tama / Getty Images)

Rovatok