Index Vakbarát Hírportál

Félmilliárdos szabadalmi kártérítést fizethet az Apple

2020. november 2., hétfő 12:26 | aznap frissítve

502,8 millió dolláros kártérítés megfizetésére kötelezte egy texasi bíróság az Apple-t. Az óriáscég a döntés szerint megsértette a VirnetX nevű cég virtuális privát hálózatokra, vagy ismertebb nevén VPN-technológiára vonatkozó négy különböző szabadalmát.

Ez az ügy egy évtizede húzódik, olyan szabadalmakról, amelyeknek nincs közük a termékeink alapvető működéséhez, és amiket a szabadalmi hivatal is érvénytelennek nyilvánított

– közölte az Apple képviselője az AFP kérdésére.

A VirnetX újító adatbiztonsági megoldásaira épült szoftvere nem aratott sikert, ezért főleg jogdíjakból tesz szert bevételre. A cég azért indított pert, mert véleményük szerint az Apple VPN On Demand, FaceTime, iMessage alkalmazások szabadalmaztatott megoldásaikat használják. 

A VirnetX nevadai cég, de a keresetüket Texas államban nyújtották be, ahol gyakrabban döntenek a szilícium-völgyi cégek ellen. Először 2018-ban döntött az Apple ellen a texasi bíróság, ekkor szabtak ki félmilliárdos kártérítést. A fellebvitel során 2019 novemberében törölték a kártérítést, de helybenhagyták, hogy az Apple megsértette a VirnetX szabadalmait. 

A VirnetX nem kommentálta a bíróság döntését.

Rovatok