Index Vakbarát Hírportál

Mi vár a techiparra Trump után?

2020. november 9., hétfő 15:15

Jobb lesz, de sose lesz már olyan jó, mint Obama alatt. Több vízum és szélessáv, kevesebb iszapbirkózás Kínával. Az alelnök asszony megregulázza a techcégeket, akik inkább vállalják ezt, mint a feldarabolást.

Joe Biden elnökké választását általában megkönnyebbüléssel fogadta az Egyesült Államok gazdaságának technológiai szektora, de mindez nem is annyira a demokrata jelölt, mint inkább Trump érdeme. Donald Trumppal gyakorlatilag minden kérdésben konfliktusokba futottak a techcégek: a szakképzett bevándorlók vízuma miatt, a kereskedelmi mérlegek miatt, az internet függetlensége miatt, vagy éppen a közösségi médiában megjelenő tartalommoderációja miatt.

Azonban hiába zökkennek vissza a normális kerékvágásba, a dolgok már nem lesznek olyanok, mint Obama alatt: a techipar nemzetközi óriásai most már véglegesen magukra vonták a jogalkotók és szabályozók figyelmét. A Facebook, az Apple, vagy Google elleni vizsgálódások nem fognak elillanni Biden érkezésével.

Amint a 46. elnök tevékenysége a legrövidebb távon enyhülést hozhat, az a H-1B vízumokat sújtó korlátozások eltörlése. Ezt a vízumot általában az Amerikába érkező magasan képzett mérnökök és programozók kaphatják. Trump az ilyen tartózkodási engedélyek megújítását rendeletileg lekorlátozta. Ipari érdekvédők várakozása szerint Biden ezt és még pár más Trump-rendeletet is hatályon kívül fog helyezni.

Biden emellett világos ígéretet tett, hogy húszmilliárd dollárt fektet a szélessávú internet infrastruktúrájának fejlesztésébe, ami egyébként a járvány elleni küzdelem, az otthoni munka és tanulás részét képezi.

Reform és ellenreform

Az új elnök többször kritizálta a 1996-os amerikai távközlési törvény 230. bekezdését, amely bizonyos online szolgáltatókat felment a rajtuk keresztül elérhetővé tett tartalmakkal kapcsolatos büntetőjogi felelősség alól. Trump maga is aktívan kihasználta a szabadabb légkört és elment ezen a téren a falig és a Twitter-tiltásig. Biden a jelölti interjúiban kilátásba helyezte a törvény reformját.

A TikTokot és a kínai techcégeket sújtó korlátozások terén is más világ jön Joe Bidennel. A stílusváltás lényege, hogy a két ország kapcsolatát kevesebb nyilvános iszapbirkózás és több diplomácia és együttműködés fogja jellemezni.

Az elnökválasztás előestéjén indult, de már több mint egy éve készülő antitröszteljárások sorsa talán a legbizonytalanabb. Az óriáscégek piaci versenyt romboló gyakorlatai körül pártok feletti egyetértés alakult ki. A demokrata baloldal, Bernie Sanders és Elizabeth Warren, régóta fenik a baltájukat az cégóriásokra. Biden pedig nem véletlenül nyomta le őket a techcégek jelentős anyagi támogatása mellett, ezen a téren azonban számolni kell egy fontos tényezővel: Kamala Harrisszel.

Megvagy hadnagy

Miközben a Facebook operatív igazgatója Sheryl Sandberg és Zuckerbergné Priscilla Chan nagyon hangosan ünnepelték ugyan Kamala Harris alelnöki győzelmét, Mark Zuckerberg hallgatott. Ebben közrejátszhatott, hogy a közösségi médiaóriás és a Trumpot az elnöki székbe juttató Cambridge Analytica tevékenységével kapcsolatos kongresszusi meghallgatáson Harris igen kellemetlenül belekérdezett, hogy Zuckerberg ott volt-e azon a megbeszélésen, ahol eldőlt, hogy a felhasználókat nem értesítik róla, hogy az adataik egy zavarosban halászó harmadik cég birtokába kerültek.

El kell mondjam, aggasztónak találom, hogy a Facebook mennyire értékeli a bizalmat és átláthatóságot

– fogalmazott akkoriban nem túl burkoltan Harris.

Egy volt ügyészről beszélünk, aki nagyon jól látja, hogy hol szükséges meghúzni a vonalat, ami egyensúlyba hozza a techipart

– mondta egy ismerője.

Harris nagy támogatója a magánjellegű adatok védelmének, az online zaklatás visszaszorításának és védené a hakniszektor (az Uber magántaxisok és társaik) munkavállalóit. Az új alelnöknő többször is kifejtette, hogy úgy gondolja, 

a techcégeket meg kell rendszabályozni.

Így ha Biden a jó rendőr, Harris lehet a rossz rendőr, akivel még mindig sokkal jobban járnak, mint a demokraták baloldalával.

(Borítókép: Emberek látogatják meg a Fehér Házat az elnöki választás után Washingtonban 2020. november 8-án. Fotó: Leah Millis / Reuters)

Rovatok