Igencsak intenzív gaminghét áll mögöttem, miután egy hétre megkaptuk a Sony PlayStation konzolszériájának legújabb sikervárományosát, és szinte le sem tudtam szakadni róla.
A PlayStation 5-öt ugyan karácsonykor csak kevesen tehetik majd itthon a fa alá, de jövő év elején vagy tavasszal normalizálódik a helyzet, a Sony további „játékállomásokat” gyárt, feltöltik a készleteket és ismét kapható lesz az ötödik generációs konzol, de kérdéseink azért vannak:
Nézeteltérés szülte a Nintendo versenytársát
1994 decemberében, huszonhat éve látott napvilágot Japánban az a konzol, amelyet eredetileg a Nintendo kérésére fejlesztettek, és egy CD-ROM meghajtóval ellátott Super Nintendo lett volna. Maga a „Play Station” név (eleinte a két szó különírva) erre a Green Book (vagy CD-I) technológiát használó, CD-meghajtóval ellátott Nintendóra utalt, azonban a másik japán cégóriás végül állítólag felrúgta a szerződést (ezt a Nintendo később tagadta), és a Sony helyett a Phillipset kérték fel, hogy ugyanezt a technológiát kidolgozza.
Norio Ohga, a Sony akkori főnöke iszonyú haragra gerjedt, és felkérte Ken Kutaragit, hogy akkor – ha már így alakult – vigye véghez a PlayStation-projektet a Sony saját konzoljaként, amely majd kőkemény riválisa lesz a Nintendónak. Ahogy mondani szokás: a többi már történelem...
1994-ben, a videójátékipar hőskorában persze nem volt COVID-19, nem kellett a fejlesztőknek home office-ból dolgozniuk, és a világgazdaság általában véve jobb állapotban volt, mint most, 2020-ban. Eléggé nyilvánvaló, hogy ez a mostani helyzet erősen rányomta a bélyegét a PlayStation 5 startjára: nem is nagyon lehet kapni, és ami egyáltalán a boltokba került, azt is csak megrendeléssel szállítják ki, az üzletben instant módon nem hozzáférhető.
A PlayStation 5-öt kicsomagolva szembesül igazán azzal az ember, hogy ténylegesen mennyire nagy a konzol, aki már elszánta magát a vásárlásra, annak érdemes nagyobb helyet kialakítania a tévé alatt. A dobozban egy külön talapzatot is találtunk, amelyet egy csavarral kell ráerősíteni a géptestre, ha álló pozícióban akarjuk használni a konzolt, ráadásul még így sem állt elég stabilan a, a talapzatos megoldás tehát enyhén szóval sem a konzol erőssége.
Amikor a konzol bekapcsol, akkor a PS4 jól ismert kék fénye helyett fehéren világít. Ami pedig a PS5 formabontó külsejét illeti, megítélés kérdése, hogy az kinek mennyire tetszik. A hajlított megoldás felesleges, az exkluzív „műtárgy” érzése korántsem adott.
A konzolon található a bekapcsoló, illetve a lemezkiadó gomb, emellett pedig találunk rajta egy USB-A- (2.0) és egy USB-C-portot, a hátlapján egy HDMI 2.1-t, egy LAN-t és két USB-A-t (3.1) a hálózati csatlakozó mellett. LAN helyett WiFi 6-on keresztül is ráköthetjük a hálóra a masinát, illetve Bluetooth 5.1-tel is csatlakoztathatunk különféle eszközöket.
Az avantgárd külső igen erős belsőt takar: a gépben egy nyolcmagos, 16 szálon dolgozó, 3,5 GHz-es AMD Ryzen Zen 2 processzor található, egy szintén AMD-s, RDNA-2-alapú grafikus chippel, ami 10,3 teraflop számítási kapacitással rendelkezik. A PS5 memóriája 16 GB GDDR6 RAM, a belső meghajtó pedig egy 850 gigás SSD.
Elsőre furcsának tűnhet, hogy a Sony „spórolt” a tárhelyen, hiszen a PlayStation 4 Pro is 1 terabyte-os meghajtóval került a boltokba három és fél évvel ezelőtt, viszont az hagyományos HDD volt, ami jóval olcsóbb, mint az SSD. Valahol érthető, hogy meg kellett húzni a határt a Sonynak, hogy ne szálljon az egekbe a PS5 ára. minden esetre lelombozó, hogy a 850 gigából az első bekapcsolást követően csak nagyjából 620 GB használható, ami manapság talán 5-6 tripla A kategóriájú játék tárolására elegendő. Ráadásul még külső SSD-t sem kapcsolhatunk a konzolhoz, mert egyelőre az nem támogatja ezt a lehetőséget.
A konzol erejét már most mutatja, hogy bizonyos játékok futnak 120 képkocka/másodperces képfrissítéssel, de csak olyan tévén, amely tudja a 120 Hz-et, és van rajta 2.1-es HDMI-bemenet. (Például az általunk tesztelt Hisense-en utóbbi nem volt). A legtöbb ilyen címnél egyébként be kell áldozni a képminőséget, ami azt jelenti, hogy a 120 fps bekapcsolásával a sugárkövetésnek (ray tracingnek) búcsút mondhatunk.
Ha már itt tartunk, akkor érdemes kicsit foglalkozni ezzel az „újgenerációs” effekttel is, amely leginkább tükröződést, illetve időnként az árnyékok vetődését is befolyásolja. (Aray tracinget már a Geforce 2000-es szériája is tudta, konzolra viszont csak most került fel.)
A PlayStation 5 sugárkövetését leginkább a két Spider-Man-játék: a Spider-Man Remastered és a Miles Morales PS5-ös verziójában, a Call of Duty: Black Ops Cold Warban, illetve a Watch Dogs Legionban szemrevételeztem. Mivel az új generáció hajnalán a PS4 Pro óta már adott a 4K-s felbontás, a textúrák részletessége pedig még annyira nem változott, a sugárkövetés az az effektus, amivel tényleg látványos különbséget lehet elérni. Nekem az említett két SpiderMan címnél volt igazán eksztatikus ez az effektus (emiatt még egyszer végig is játszottam a két játékot):
New York hatalmas felhőkarcolóinak látványa óriási élmény volt, ahogy az üvegablakon tükröződött a város a napsütésben, miközben Pókemberrel lengedeztem közöttük.
Hasonlóan feldobta az élményt a ray tracing a Watch Dogs Legionban és az említett CoD-ban is – utóbbinál már csak azért is, mert az előző generáció helyenként kissé szegényes textúráit sikerrel fedte el.
A Sony által agyonreklámozott haptikus rezgést használó DualSense kontroller a PlayStation 5 másik ütőkártyája – ezt viszont még annyira „érezhetően” (a szó minden értelmében) nem használta ki. A haptikus rezgésnek köszönhetően elvileg sokkal jobban érezzük a felületeket, például egy autószimulátorban, amikor a betonon, kavicsos úton vagy homokban száguldunk. A DiRT 5-ben próbáltam ezt ki, és annyira nem volt döbbenetes a hatás – ha becsukom a szemem, nem mondtam volna meg, éppen min hajtok keresztül – továbbá ilyen szintű érzést az Xbox Series X kontrollerén is tapasztaltam, amikor a Forza Horizon 4 autóival száguldoztam.
Egészen más volt a helyzet, amikor Call of Duty: Black Ops Cold Warral játszottam és mindegyik fegyver használatának másféle érzete volt a ravasz meghúzásánál vagy a fegyver visszarúgásánál – ez tényleg sokat dobott a játékélményen. Ilyen effektust a Watch Dogs Legion elején is tapasztaltam, amikor Dalton Wolfe volt MI6-os titkosügynök a pisztolyát használta a játék elején. (Később viszont sajnos még a rezgés is nagyjából elmaradt a játék PS5-ös verziójából.)
A Sackboy: A Big Adventure-ben a DualSense gamepad giroszkopikus képességeit is kihasználja a játék: az egyik pályánál előre vagy hátra, illetve a két oldalra döntve kell kis rongybaba hősünkkel platformokon lavíroznunk.
Ugyanakkor a haptikus feedbacket sajnos még elég kevés játékban használják ki a fejlesztők. Bosszantóbb, hogy előfordul, hogy amikor nincs haptikus rezgés, helyette néha „hagyományos” sem áll rendelkezésre.
Elmondható tehát, hogy jó móka a haptikus feedback, de most még nagyon kevés címben fellelhető, sőt, előfordul, hogy az új effektus helyett nincs semmilyen rezgés.
A PlayStation 5 egyedüli teljesen exkluzív tripla A nyitócíme (amely még PS4-re sincs) a Demon’s Souls, amelyről majd külön is megemlékezünk. A Demon’s Souls egyébként egy kiváló játék, viszont az nyilvánvaló, hogy ez nem az a „killer app”, amivel egy konzolt általában elindítanak. Eleve egy 2009-es PS3-as játék olyan remake-jéről beszélünk, amely a szebb grafikán túl semmit nem tett hozzá az alapjátékhoz, ráadásul csak 1440p-ben fut, ray tracing nélkül, és a haptikus feedback sem túl jelentős – magyarán, technikai téren nem mutatja be, mire képes az új konzol. Igazából ezt a játékot nyugodtan kihozhatták volna PS4-re is, ennyit - technikai téren - nagyjából még a legendás PS4-es Bloodborne is tudott.
Amikor végre abbahagytam a játékot, nagyjából másfél órát eltöltöttem a PS5 kezelőfelületének alapos átvizsgálásával is, amely viszonylag letisztult, de valahogy mégis kevésbé átlátható, mint akár a PS3-é (amely nálam nagy favorit mind a mai napig) vagy a PS4-é. Azt egy kicsit szomorúan konstatáltam, hogy a Sony effektíve kivett olyan funkciókat, mint a közösségi „híroldal” (helyette valamilyen „közösségek a játékaidból” részt kapunk), illetve a közösségi videóoldal, ahol live játékstreamek mentek, meg olyan számomra vicces élő videók, ahol japánok habzsoltak mindenféle egzotikus ételt megállás nélkül, miközben a PlayStation 4 kameráján közvetítették, ahogy faltak. Ilyenek tehát már sajnos nincsenek.
Nem a kezelőfelülethez tartozik, de az kifejezetten gyomrosként ért, hogy a PlayStation 5 már egyáltalán nem ismeri fel a Sony PS4 Gold Wireless 7.1-es fejhallgatómat, ami korábban PS3-on és PS4-en egyaránt működött. Emellett pedig nem támogatja a PS5 a PS Vitával való remote playt sem, a PSVR-t igen, viszont ahhoz átalakító kell.
Pozitívum viszont, hogy sokkal jobban vissza lehet nézni a trófeákat, amelyek sokszor nemcsak képeket, de videókat is tartalmaznak, sőt, néha a saját hangot is felveszik. A másik újdonság a játékokhoz tartozó kis „kártyák”: ezekkel a különböző részeit indíthatjuk el, például különálló pályákat vagy extra küldetéseket.
Az idén már nem nagyon lehet PS5-öt kapni, mert mindenhonnan elfogyott, így tehát vigyázó szemünket a jövőbe vetítve mindössze azon filozofálgathatunk, hogy érdemes lesz-e majd akkor megvenni a konzolt, amikor megint kapható lesz végre. A PS5-öt induláskor egyelőre inkább „ígéretesnek”, mint meggyőzőnek nevezném. Grafikai téren egyedül a ray tracing funkció az, ami igazán lenyűgözött így a korai játékoknál (az viszont nagyon), a haptikus kontrollert pedig még nagyon kevés cím rezgeti meg, amikor viszont igen, akkor tényleg sokat dob az élményen. A későbbi játékok nagy eséllyel sokkal jobban kihasználják majd az új generációs gép képességeit: valószínűleg jövőre várható például az új Horizon, illetve a második God of War is az új szériából. Addig szerintem még egy ideig sokan elleszünk a PS4-gyel, vagy a PS4 Próval...