Index Vakbarát Hírportál

Ugyanolyanok vagyunk egész életünkben?

2020. december 8., kedd 06:49

Egy kis mintás spanyol kutatás arra kereste a választ, hogy megmarad-e a személyiség folytonossága különböző életkorokban.

Minden egyén identitásának magját az önmagunkról tudatunkban létező énkép képezi. Ez köti össze a múlt emlékeit az új élmények villanásaival, és egyben meghatározza a jövővel kapcsolatos várakozásainkat. Mennyi ebből a változatlan és mennyi változik a tapasztalatok hatására, nos, ez a kérdés régóta foglalkoztatja a filozófusokat és az orvosokat egyaránt.

A Madridi Egyetem kutatója, Miguel Rubianes, agyról készített MRI-felvételekkel igyekezett bizonyítani, hogy legalább az ember bizonyos részei változatlanok maradnak a kor előrehaladtával.

Szavai szerint  kutatásuk célja annak megvizsgálása, hogy ugyanazok az emberek maradunk-e életünk során. Korábbi eredményeket visszaigazolva kutatásuk arra jutott, hogy 

Vannak olyan részeink, amelyek nem változnak, míg mások hajlamosak a változásra az idő előrehaladtával. 

Az eredményeket összegezve a kutatók úgy találták, hogy az identitás több mint a részeinek összessége. Ez ebben az esetben azt jelenti, hogy a tapasztalataink megváltoztatnak minket, emlékük beépül az identitásunkba. A fentiek miatt nem mondhatjuk, hogy ugyanazok vagyunk, mint négyéves korunkban. Ez az énképünkben is megjelenik. 

Rubianes és csoportja a neurológia „hogyan és mikor“ kérdésére koncentráltak, eszközük az ismerős arcok felismerésének folyamata volt, felhasználva azt a korábbi kutatást, amely szerint vizuális jelekből az öntudat visszatükrözheti korábbi sajátosságait. A szakértők szerint könnyebben rendezzük azokat az információkat, amelyek személyesen érintenek.

Én, te, ő

A kutatás során a részt vevő 20 diák több mint 25 képes sorozatot nézett végig, amelyekben véletlenszerűen bukkant fel saját arcképük, egy közeli barát arca, és egy ismeretlené, mind a három különböző életkorban. A képek egyetlen másodpercre villantak fel a képernyőn, ennyi idő alatt kellett eldönteniük, hogy magukat, a barátjukat vagy egy idegent látnak.

Másodjára ugyanezek a képek villantak fel, de arra kellett válaszolniuk, hogy a képen látható egyén melyik életszakaszában jár. Mind az időzítés, mind a válaszok agyban történő keletkezésének helyszíne azt sugallja, hogy az énképünk folyamatosan változik az élet során. 

A kutatás érdekes párhuzamokat is felfedett: a barátaik kiskori fotóit ugyanúgy dolgozta fel az agy, mint a magukról készült korábbi fotókat.

Rovatok