Index Vakbarát Hírportál

Csak jövő év végére készülhet el a Sanofi vakcinája

2020. december 11., péntek 18:51

A Sanofi francia gyógyszeripari vállalat és a GlaxoSmithKline (GSK) brit székhelyű multinacionális gyógyszeripari cég pénteken bejelentette, hogy a koronavírus ellen vakcinájuk csak 2021 végére lesz kész, miután

az első klinikai tesztek eredményei nem közelítik meg a reméltet.

A programot inkább csúsztatják, mert az idősebb embereknél nem megfelelő az immunreakció –jelezték közleményükben a gyártók.

Előrejelzésük szerint a vakcina csak 2021 harmadik negyedévre készülhet el.

Korábban azt jelezték, hogy jövő év első felében beadják az engedélyeztetési kérelmet, és 2021-ben egymilliárd adagot már le is tudnak szállítani. Az Európai Unió 300 millió dózist rendelt meg 2021-re ebből az oltóanyagból.

A francia Sanofi, amely a brit GSK-val közösen fejleszti a vakcinát, a közelmúltban jelezte, hogy csak december végén kezdődik meg a harmadik fázisú tesztelés, vagyis az oltóanyag tömeges tesztelése embereken. Az első tesztelések köztes eredményei ugyanakkor várakozásokon aluliak voltak.

Bár a 18 és 49 év közötti korosztályban az immunreakció megegyezik azon betegek reakciójával, akiknél nem jelentkezett a Covid-19-fertőzés, az idősebb korosztályban nem kielégítő az immunválasz – hangsúlyozták a gyártók.

Rovatok