Index Vakbarát Hírportál

Hétfőn érkezik hazánkba Horthy Miklós egykori étkezőkocsija

2020. december 21., hétfő 18:55

Hétfőn érkezik Magyarországra a Turán 9, Horthy Miklós egykori szerelvényének étkezőkocsija, melynek restaurálását a Közlekedési Múzeum munkatársai hazatérte után azonnal megkezdik – írja az MTI.

A Turán vasúti szerelvényt magas szintű protokolleseményeken használta Horthy Miklós kormányzó 1944-ig. Később az akkori Csehszlovákia területére került. Az étkezőkocsit, azaz a 9-es számú vagont ezután sokáig Csehszlovákia kormánya használta reprezentációs célokra, de az 1970-es években leselejtezték, s magánkézbe került.

A közleményben felidézik, hogy Magyarország egy darabig még próbálkozott a legendás szerelvény visszaszerzésével, de mind ez idáig csupán egyetlen kocsi, a 12-es számú került újra az országba; ez a teljes felújítást követően ma a Tatai úti Vasúttörténeti Parkban látható. Mint írják, 

A Turán 9-re döbbenetes állapotban, egy tóparti ház emeleti szintjeként, befalazva találtak rá a szlovákiai Szencen.

A múzeumi értékű jármű eddigi tartózkodási helyéről a Közlekedési Múzeum gyűjteményébe kerül, miután megvásárlására, hazaszállítására, a felújítás idei megkezdésére az intézmény kezdeményezésére az emberi erőforrások minisztere soron kívüli támogatást biztosított. Horthy Miklós egykori étkezőkocsijának bontását és szállítását a Közlekedési Múzeum megbízásából a MÁV Rail Tours végzi.

Rovatok