Index Vakbarát Hírportál

Szakszervezetet alapítanak a Google-dolgozók

2021. január 5., kedd 11:18 | aznap frissítve

Az amerikai munkaügyi hivatal elítélte, hogy sorozatosan kirúgták a szervezkedőket.

227 munkavállaló részvételével megalapították az Alphabet dolgozók szakszervezetét – tudósított New York Times. A szervezet az amerikai távközlési dolgozók szakszervezetének részét képezi és nyitott a munkavállalók és szerződéses bedolgozók előtt is.

A csatlakozók többsége a San Franciscó-i irodákból került ki. A Google anyacége, az Alphabet 132 121 alkalmazottat foglalkoztat, ezért a kétszáz fős szakszervezet alkupozíciója egyelőre nem mondható erősnek.

Szerveződnek

A Google-nál ugyanakkor több belső konfliktus is a felszínre került az elmúlt év folyamán. Az egyik ilyen eset volt, amikor a cég munkatársai kivonulással tiltakoztak az egyik mesterséges intelligenciát kutató kollégájuk, Timnit Gebru kirúgása ellen.

Az amerikai munkaügyi testület tavaly decemberben panaszolta be a Google-t a munkaügyi szabályok megsértéséért, a munkavállalók általános megfigyeléséért és a két érdekvédelmi szervezkedésen kapott munkavállaló tavaly novemberi kirúgásáért, illetve a miattuk szót emelő további négy ember elbocsátásáért.

Tavaly a közösségi finanszírozással foglalkozó Kickstarter alkalmazottai alapítottak szakszervezetet. A Kickstarter vezetése nem fogadta el a szervezetet, annak ellenére, hogy az dolgozóik többségének támogatását élvezte. A menedzsment arra kényszerítette a munkavállalókat, hogy a amerikai munkaügyi testületnél szervezzenek választást – ennek eredményét, a szervezettel együtt, végül elfogadták.

Rovatok