Finn kutatók a Nature magazinban közölt tanulmánya szerint a kutyák háziasításának kezdetei a halász-vadász elődeinknél a jégkorszak idején folyamatosan keletkező felesleges proteinre vezethetők vissza.

A szürke farkasok és az emberek a világ két leghatékonyabb vadászcsapata volt, mégsem alakult ki közöttük számottevő versengés. Ennek oka a finn kutatók szerint, hogy az emberek etetni kezdték a farkasokat az elejtett vadak számukra felesleges részeivel.

A kemény telek során az emberek a szénhidrátban és főként zsírban gazdag húsokat fogyasztották, fehérjében gazdag száraz húst viszont nem. A farkasok emésztőrendszere ugyanakkor sokkal jobban viselte a fehérjében gazdag étrendet, és mivel a vadak az évszak előrehaladtával egyre soványodtak, egyre több nekik való élelem maradt az embereknél.

A jelenleg versengő elméletek szerint a farkasok vagy ételmaradékokra hajtva férkőztek közelebb az emberekhez, önként lépve a háziasodás útjára, vagy az emberek vettek magukhoz sérült példányokat vagy kölyköket. Kérdés persze, hogy ha utóbbi történt, milyen megfontolásból vették magukhoz a farkast az emberek – mivel közös vadászatra a vad vagy félvad farkas nem volt használható, valamilyen más célszerűségnek kellett állnia a komoly munkát igénylő farkasszelídítés mögött.

Az események pontos időrendje egyelőre ismeretlen. Jelenlegi ismereteink szerint a kutya háziasítása valamikor a 40–27 ezer évvel ezelőtti időszakban történt. Az is bizonyos, hogy az ember és kutya kapcsolata a mezőgazdaság elterjedésével mélyült el, mintegy tízezer éve. Pár évvel ezelőtti kutatások úgy találták, hogy a kutyák egyszerre jelentek meg Eurázsia egymástól távol eső részein, a 2007-ben publikált legutóbbi jelentős genetikai kutatás azonban térben és időben húszezer évvel ezelőtt egyetlen helyre vezette vissza a kutyák ősét.

A vetélkedő háziasítási elméletekben az étrendi hipotézis mellett szólhat, hogy az emberek megjelenése mindenütt együtt járt azzal, hogy kivesztek bizonyos állattípusok. Egész pontosan arról van szó, hogy az ember mindenütt igyekezett végezni a nála nagyobb állatokkal, ezen belül is különös szorgalommal pusztította a rá veszélyes nagyobb ragadozókat, ami gyakran vezethetett a protein „túltermeléséhez”, amivel akaratlanul is táplálták a farkasokat.