Amikor tévét, okostelefont, vagy tabletet akarunk venni, akkor merülnek fel ezek a „mágikus” kifejezések a termékleírásokban. Vajon mit takarnak ezek a szavak? Mi különbség látványban közöttük? Mivel az ilyen eszközök nem két fillérbe kerülnek, utánajártunk, mit tud például az OLED, a QLED, vagy az AMOLED.
Amióta a televíziózás és a számítástechnika, illetve később az okostelefonos technológia létezik, a különféle képernyők megjelenítései folyamatosan változnak. Az ősrégi fekete-fehér képet fokozatosan váltotta fel a színes és egyre nagyobb felbontású, egyre élesebb, és egyre élethűbb látvány biztosító megjelenítés.
A sokféle megjelenítés közül talán az LCD kijelzőt érdemes először megemlíteni, hiszen ez az egyik legelterjedtebb kijelző, amelyet már régóta gyártanak. Alapvetően folyadékkristályos képernyőt (az LCD rövidítése is ezt takarja, angolul: Liquid Crystal Display) jelent. A folyadékkristályos kijelzők őse a kvarcórákban fordult elő először.
Folyadékkristállyal egyébként már 1911 óta kísérleteznek, működő LCD monitor az 1960-as években készült először. Ehhez képest a hetvenes, nyolcvanas és kilencvenes években is CRT (katódcsöves) monitorokat használtak – régebbi filmekben lehet ilyeneket látni – és nagyjából az új évezred elejétől kezdve váltották fel fokozatosan a vékony LCD, majd később TFT monitorok a régi monitorokat és tévéket. A HD (720p) és FHD (1080p) monitorok és tévék már LCD technológiát használtak, a CRT megjelenítés nagyjából 2007-től kezdve fokozatosan és elég erőteljesen háttérbe szorult.
A QLED név meglehetősen megtévesztő, mivel időrendi sorrendben is nagyjából azután lehetett erről hallani először, amikor az OLED tévék és egyéb OLED készülékek már kaphatók voltak, illetve a Q az O után következik az ABC-ben, így sokan arra következtethetnek, hogy a QLED az OLED következő technológiai lépcsőfoka. Valójában erről szó sincs: a QLED megnevezés ugyanis LED LCD képalkotási eljárást takar, amelyet úgynevezett kvantumpontokkal (Quantum dot angolul, innen jön a Q betű) egészítenek ki.
A kvantumpontok felfedezése és használata sem ultramodern technológia, hiszen már nagyjából negyven éve használják – többek között az orvostudomány biomarkereitől kezdve az információtároláson keresztül az elektronikus szerkezetekig sok helyen előfordulnak.
A QLED tehát a fent taglalt LCD technológiával működik, de a minőséget emeli egy technikai újítás. Ezek a félvezető, nanokristályok ugyanis az energiatöltetüket különböző színek emissziójával adják vissza, mikor az elektronjaik energiája egy alacsonyabb szintre esik vissza.
A fény színét konkrétan az atom mérete határozza meg: a nagyobb atomok piros, míg a kisebbek rövid hullámhosszú kék fényt bocsátanak ki. A QLED esetében a gyártás során a LED háttérvilágítás és az LCD kijelző közé egy vékony rétegű kvantumpont filtert helyeznek, mely fokozza a színek intenzitását.
A QLED nanokristályai sokat javítanak az LCD eredeti képminőségén, de bizonyos esetekben még így sem tökéletes a megjelenítés. A LED égők ugyanis folyamatosan működésben vannak, akkor is ha a képernyőn fekete színt kell megjeleníteni, így az eredeti sötét hátteret mélyszürke árnyalattal szimulálják. Ez a fekete szín megjelenítésénél egyfajta derengést okoz, amit a QLED eszközök gyártói – többé-kevésbé sikeresen – igyekeznek ellensúlyozni és javítani.
Amikor a QLED tévék között válogatunk és az ár fontos szempont, akkor érdemes észben tartani, hogy a százötvenezertől kétmillióig terjedő át pusztán a méretben, a felbontásban (1080p, 4K, 8K) és az egyéb, járulékos technológiákban, vagy esetleg SMART funkciókban van különbség, maga a QLED technológia mindegyik tévében ugyanazt tudja.
Bár a két szó vizuálisan nagyon hasonlít egymásra, az OLED tévék felépítésének technológiája mégis nagyban különbözik a QLED-ékétől. A nevében szereplő O az organikusra utal (organic light emitting diode), az organikus a kémiában pedig a szén alapú anyagoknak felel meg.
Az OLED megjelenítés különlegessége, hogy a pixelek egyenként saját fényt bocsátanak ki, tehát nincs háttérvilágítás és nincs szükség LCD kijelzőre sem. Fontos tulajdonsága még az OLED-nek, hogy a pixelek egymástól függetlenül működnek, így gyors színváltást tesznek lehetővé, ami különösen hasznos a gyors vágású videoklipek, filmek, vagy pörgős akciójátékok esetén, viszont ahhoz, hogy ezt a funkciót teljes mértékben élvezhessük, kellően erős és gyors képprocesszorra is szükség van, így, ha tévét vásárlunk, ezt a szempontot is vegyük figyelembe.
Óriási pozitívuma még az OLED megjelenítésnek, hogy életszerű, kontrasztosabb színeket és valódi fekete színt képes megjeleníteni, itt nem jelentkezik a többi technológiára inkább jellemző, korábban említett „derengés”.
Az OLED sem „mai gyerek”: a technikát már 1987-ben felfedezte az Eastman Kodak két szakembere: Ching Tang és Steven VanSlyke, a televíziókban pedig 2007 óta használják: az ebben az évben boltokba került Sony XEL-1 tévé volt az első OLED készülék.
Az OLED tévéknél jellemző probléma a pixelek beégése, bár az újabb generációs készülékek már ezt valamennyire ki tudják küszöbölni. A kép beégéséért azonban bőségesen kárpótol az OLED tévék látványos és kontrasztos megjelenítése, és éppen ezért is drágábbak, mint az LCD/TFT/QLED készülékek.
Végül meg kell még említeni az „Aktív-Mátrix Organikus Fénykibocsátó Dióda” vagy AMOLED technológiát is, amely az OLED egy továbbfejlesztett változata – bár már ez sem mai keletű, ugyanis már ezt is 2007 óta használják tévéknél, okostelefonoknál, és digitális kameráknál egyaránt. Ahogy az AMOLED nevében is benne van: a pixelek megjelenítéséhez aktív mátrix technológiát használnak az ilyen készülékeknél. Az aktív mátrix lényege, hogy minden képpontot külön tranzisztorral vezérel, ami gyorsabb képfrissítést és nagyobb felbontást tesz lehetővé.
Ennek még továbbfejlesztett változata a Super AMOLED, amely egy kifejezetten a mobil készülékeken, pl. mobiltelefonokban történő felhasználásra kifejlesztett képmegjelenítési technológia. A többi AMOLED képmegjelenítési technológiától abban tér el, hogy az érintést érzékelő réteget a képernyőbe integrálják, ahelyett hogy a felszínére vinnék fel.
Az első, ilyen típusú kijelzőket gyártó cég a Samsung volt, az első terméke pedig a 2010. február 14-én piacra dobott Samsung Wave mobiltelefon volt. A Samsung i9000 Galaxy S sorozat, ideértve a Captivate, az Epic 4G, a Fascinate és a Vibrant modelleket is, szintén ezt a kijelző-technológiát használja.
Természetesen a technológiák fejlődése idén sem áll meg. Rövidesen a következő technológiák érkezésére lehet számítani: MikroLED, DV (direct view) és a „valódi” QLED.
A MikroLED ismét egy újabb továbbfejlesztett OLED technológia, megint csak saját fénykibocsátású pixelekkel, azonban ezúttal nem organikus anyagból felépítve, így már nem kell majd rettegni a kiégéstől, valamint a bővíthető modulok nagyobb (potenciálisan végtelen méretű) és akár személyre szabható képernyő megszületését eredményezik.
A valódi QLED pedig a kvantumréteg háttérvilágítás nélküli változatát jelenti, vagyis ezekben a tévékben a kvantumpontok már saját fényüknek hála működnek majd, ezáltal pedig ezek a készülékek is sokkal karcsúbbakká válhatnak a jövőben.
A Samsung emellett tervezi a visszatérést az OLED kijelzők piacára is, jelen pillanatban ugyanis az LG gyártja az ilyen típusú tévéket, a Samsung pedig a QLED-eseket. A technológia azonban eltérne az eddigiektől, a Samsung már a White OLED helyett egy másik eljáráson dolgozik, amely a kék alapszínt nanoméretű pöttyök és színszűrők segítségével alakítaná át a megfelelő színű alpixellé.
(Borítókép: Televíziók egy elektronikai üzletben. Fotó: Shutterstock)