A tintahalak viszont pislákolni kezdtek. Meglepő jelenségeket okoz az óceánok kémhatásának változása.
Mivel az óceánok nyelik el az emberi eredetű többlet szén-dioxid 40 százalékát, a világtengerek egyre savasabbá válnak. A tengervíz normális esetben enyhén lúgos, a savasabb kémhatás pedig sok mészvázas tengeri élőlény életét fenyegeti. Egykoron éppen az óceánok erős savasodása okozta az egyik legnagyobb tömeges fajkihalást a Föld történetében.
A savasodó és melegedő tengervíz kifehéríti a korallokat, akik életüket és színüket a bennük élő algákfajtáknak (zooxanthellák) köszönhetik. Tökéletes szimbiózis: a korall védelmet nyújt és nitrogénnel látja el az algákat, az alga pedig oxigént termel és eltávolítja a korallok anyagcsere-folyamataiból származó végtermékeket. Az algák azonban nem szeretik a túlságosan meleg vizet, kilökődnek a korallokból és csak a fehér színű mészváz marad utánuk.
Kutatók meglepő jelenségről számoltak be: ahogy csökken az óceánok pH-értéke úgy válnak egyes fénykibocsátó, biolumineszcens organizmusok fényesebbé, míg mások tompábban lumivilágítanak, tudósított a ScienceNews. Legalább kilencven óceáni fajnál megfigyelték már ezt a jelenséget. A tengeri moszatok, hínárok háromnegyede százaléka képes fényt kibocsátani.
A biolumineszenciára képes élőlényekben különböző kémiai reakciók révén fény keletkezik, amit kommunikációra használnak. Például segítheti a túlélést azzal, hogy elijeszti a támadót, vagy odacsalogatja a zsákmányt, de a párválasztásban is nagy előnyt biztosíthat.
Tom Iwanicki szenzorbiológus és munkatársai a manai Hawaii Egyetemen kilenc élőlény törzsnél vizsgálták a biolumineszcenciát 8,1 és 7,7 közötti pH-szint között (a semleges kémhatás 7-es pH-jú). A csapat ezután elemezte ezen vizsgálatok adatait, hogy lássa, hogyan változik a lények biolumineszcens vegyületeinek fényereje.
Azt találták, hogy savasabb vízben (azaz a pH csökkenésével) a legtöbb világító faj fényesebb lesz. A tengeri árvácska (Renilla reniformis) például kétszer erősebben világít. A tengeri szentjánosbogarak (Vargula hilgendorfii) viszont csak mintegy 20 százalékkal ragyogóbbak. Néhány faj, például a világító tintahalak (Watasenia scintillans) pedig nem erősebb, hanem 70 százalékkal halványabb fényt gyújtanak.
A tengeri szentjánosbogár számára az erősebb fény előnyös a párválasztásban. Ezek a rovarok ugyanis világító röppályájukkal vonzzák párjukat. A világító tintahalaknak azonban nem biztos, hogy jól jön a gyengébb fény és a bizonytalanabb kommunikáció.
A különös eredményeket most tesztelik. Kulcsfontosságú lehet ugyanis megtudni, hogyan működnek a fényt generáló vegyületek az óceánok élőlényeiben. Az óceáni hínárok 75 százaléka képes biolumineszcenciára" - mondja Iwanicki.
(Borítókép: Tengeri szentjánosbogarak. Fotó: Takeshi / Youtube)