Index Vakbarát Hírportál

Vegán csemegéket fog gyártani a Pepsi

2021. január 26., kedd 20:53

A PepsiCo Inc. és a Beyond Meat Inc. kedden bejelentette, hogy együtt vegán nassolnivalók kifejlesztésére vállalkoznak. Ehhez növényi alapú proteinnel adja majd az alapot – írja a Reuters.

A Beyond Meat a nevéből is sejthetően a húsnélküli, növényi alapú összetevőkből, főleg proteinből készült „kolbászok” és „húspogácsák" gyártásáról lett ismert.

A vegán húspótlókat gyártó cég bevétele jelentősen csökkent 2020 utolsó negyedévében, mivel rengeteg étteremnek és vegán ételekre specializálódó boltnak kellett bezárnia a koronavírus-járvány miatti intézkedések, és a járvány okozta válság miatt. A kialakult partnerség a Pepsi-vel segíteni fog a Beyond Meatnek szélesebb piacra termelni, valamint hozzáférni a Pepsi marketing felületéhez – közölte a Beyond Meat ügyvezető igazgatója, Ethan Brown.

Ram Krishnan, a Pepsi nemzetközi vezetője elmondta, hogy már egy ideje szerették volna bővíteni portfóliójukat egészséges rágcsálnivalókat fémjelző márkákkal, mivel a tudatosan fogyasztó vásárlók felé is szeretnének nyitni. 

Rovatok