Index Vakbarát Hírportál

Káros a közösségi média a tinédzserek mentális egészségére

2021. február 1., hétfő 06:16

Az Egyesült Királyságban az Oktatáspolitikai Intézet és a The Prince Trust nevű jótékonysági szervezet kutatása szerint a tizenévesek mentális egészségét károsítja a közösségi média túlzott használata.

A két intézet a fiatalok körében az általános közérzetet és az önértékelést kutatta, és azt találták, hogy míg ezek esetében hasonlóak voltak az értékek 14 év alatt, e kor felett már több-kevésbé romlottak minden tininél.

A kutatók külön megvizsgálták, hogy fiúk és a lányok esetén hogyan változik ez az arány, és azt találták, hogy a mentális egészség tekintetében a fiúknál is észlelhető bizonyos fokú visszaesés, ami viszont a lányoknál még hangsúlyosabb.

Az egyik ehhez kapcsolódó faktor a testmozgás hiánya mint járulékos tényező, ezt a világjárvány csak még jobban súlyosbítja – állítja a tanulmány.

A kutatás szerint:

A két nem közérzete serdülőkorban romlott, a lányok nagyobb mértékű visszaesést szenvedtek – áll a jelentésben. Ugyanakkor a tanulmány azt is felismerte, hogy a lányok önértékelése és közérzete stabilizálódik, amint késő tinédzserkorba lépnek, míg a fiúk esetében ez továbbra is csökken.

Vigasz vagy közösség

A közösségi média gyakori használata a negatív közérzethez és az alacsony önbecsüléshez kapcsolódott, függetlenül a fiatal mentális állapotától, és több lány depressziót és kilátástalanságot érzett.

Azok, akik rosszabbul érzik magukat, a közösségi médiához fordulhatnak vigaszért vagy közösségért.

– állítja a kutatásról Dr. Amy Orben, a Cambridge-i Egyetem Emmanuel College-i munkatársa.

Ez tehát nem egy vákuum, hanem mindkét irányban működik.

– tette még hozzá a tudós.

A kutatás 5000 angliai fiatal adatait használja fel a Millennium Cohort Tanulmányból.

Egy kis mozgás mindenkinek kell

Fókuszcsoportokat is létrehoztak novemberben, hogy megvizsgálják a koronavírus-járvány ezen életkorokra gyakorolt hatását. A tanulmány szerint a családi jövedelem, a testmozgás és az anyák rossz egészségi állapota is hozzájárult a fiatalok mentális állapotához. Viszont a rendszeres testmozgás pozitívan hatott mindkét nemre – áll a jelentésben.

A tevékenységekben és a sportban való részvétel jelentősen csökkent az iskolabezárások és a karantén miatt, ami valószínűleg hátrányosan befolyásolja a mentális egészséget és a jó közérzetet.

– tette hozzá Dr. Orben.

Szerinte a fiataloknak jobb hozzáférést kell biztosítani a mentális egészséget támogató és a fizikai aktivitáshoz szükséges anyagi forrásokhoz.

A gyermekkorból a serdülőkorba történő átmenet viharos lehet, és a jelentés megállapításai hangsúlyozzák, hogy a fiatalok mentális egészségének kezelése és támogatása miért válik egyre fontosabbá, miközben még mindig tart a pandémia.

– hangsúlyozta Jonathan Townsend, a The Prince's brit vezérigazgatója, és ezzel zárta mondandóját:

A fiatalokat sújtja legsúlyosabban a világjárvány, ezért minden eddiginél fontosabb, hogy mentális egészségükkel támogatást kapjanak életük ezen kritikus időszakában.

Rovatok