A koronavírus-járvány által okozott gazdasági sokk a gyártásban és a kapcsolódó logisztikában is megmutatkozott: a vírusra reagáló országok sorra zárták le a határaikat, a lakosság az otthonában rekedt, ez pedig a munkaerőpiacra is hatással volt, hiszen minden ipari folyamatot lassított.
Az ellátás is lelassult, a légi közlekedés szinte teljes leállásával rég nem látott súly nehezedett a szárazföldi és a vízi szállítmányozásra. Ugyanakkor az egészségügyi eszközök és berendezések iránti kereslet hirtelen megnőtt, mely igényeket a gyártók képtelenek voltak kielégíteni.
Monostori László, az ELKH SZTAKI igazgatója és Váncza József, a SZTAKI Mérnöki és Üzleti Intelligencia Kutatólaboratóriumának vezetője közös publikációjukban többek között arra kereste a választ, hogy miben lesz más a gyártás a COVID-19 utáni világban. Cikkük tavaly októberben jelent meg - áll az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat közleményében.
A tanulmány a termékvariációk, a technológiák, az ellátási láncok, a menedzsment és az emberközpontú termelés szintjén vázolja fel, hogy mi várható a gyártásban az elkövetkezendő időben, illetve milyen lépések szükségesek ahhoz, hogy egy esetleges következő világjárvány idején a termelővállalatok minden korábbinál hatékonyabban reagálhassanak a hirtelen megváltozott körülményekre.
A cikk egyik fontos megállapítása is az adaptáláshoz kapcsolódik: az olyan vállalkozások, amelyek több, különböző termék gyártására („high mix, low volume”) rendezkednek be, nagyobb eséllyel vészelik át az új, megváltozott körülményeket, mint azok a cégek, amelyek csupán néhány – jól kiválasztott, gazdaságosan gyártható – terméktípus („low mix, high volume”) gyártására állnak rá. A járvány eddigi szakaszaiban is látható volt, hogy a „high-mix, low-volume” cégek képesek voltak folyamatosan, nagy terhelés alatt teljesíteni. Ez a kérdéskör az egyik központi témája a SZTAKI által koordinált európai H2020-as CO-VERSATILE projektnek is, amelynek célja, hogy egy esetleges újabb világjárvány idején minél hatékonyabban lehessen átállítani a gyártórendszereket egészségügyi eszközök gyártására.
A szerzők szerint ennek érdekében a jövőben
nagyobb hangsúlyt kell fektetni a termeléstervezési és -irányítási eljárásokra,
mert azoknak sokszor csak töredékes információk birtokában kell működniük. E területek hatékonyságán is sokat javíthat a mesterséges intelligencia alkalmazása, ugyanis a nagy adattömegeket feldolgozni képes gépi tanulás segíthet a hatékonyabb és gazdaságosabb döntések meghozatalában. Ugyanakkor fontos kiemelni, hogy a kizárólag profitorientált gondolkodást a feleknek maguk mögött kell hagyniuk, hiszen az átállás fejlesztéseket igényel.
A gyártási eljárások szintjén az additív megoldások – mint például a 3D-nyomtatás – kerülnek előtérbe, méghozzá az eddiginél jóval szélesebb alapanyagkészlettel. Az additív gyártás is növeli a már hangsúlyozott rugalmasságot: ezzel a technológiával egyedi, változatos termékek sokaságát lehet előállítani, viszonylag gyorsan.
A hatékonyságot tovább fokozhatják az ember-gép együttműködést támogató gyártórendszerek, amelyeket szintén a mesterséges intelligencia tehet „okosabbá”. A prediktív eljárások és a digitális iker ötvözésével gyorsan reagáló rendszerek hozhatók létre, amelyek egyúttal előre jelzik a változásokat, és emellett képesek azokra időben reagálni.
A szakemberek a publikációban az ajánlások mellett kérdéseket is megfogalmaznak. Ezek közül egyik fontos kérdés, hogy a Covid-19 valóban
a gyártás deglobalizációjához vezet-e,
mert ha igen, az is hatással lesz a termelő iparágakra. Másik kérdés, hogy a mostani válság ösztönzi-e a kooperáció erősödését vagy új formáinak a kialakulását, amely egyben a fenntartható gyártás lényegi előfeltétele. De ugyanilyen fontos felvetés, hogy a világ kormányai támogatják-e majd az újfajta gyártási eljárások hatékony elterjedését.