Index Vakbarát Hírportál

Újabb szexuális zaklatási botrány – most a League of Legends CEO-ját perlik

2021. február 13., szombat 11:27

Ismét egy szexuális zaklatási botrány rázta meg a videójátékok világát – ezúttal Nicolo Laurentet, a rendkívül népszerű e-sportjátékot kiadó Riot Games főnökét, illetve magát a céget is perli egy volt női munkatárs.

A Vice magazinnak sikerült megszereznie az ügy vádiratát, amely szerint a felperes, Sharon O’Donnell, a cég egykori női vezető asszisztense többek között azzal vádolja a céget és volt főnökét, hogy az ott töltött három év alatt Nicolo Laurent szexuálisan zaklatta, és amikor a nő ellenállt,

BOSSZÚBÓL TAVALY JÚLIUSBAN KIRÚGTÁK.

A Vice által megszerzett vádirat részletesen taglalja, hogy O’Donnell szerint Nicolo Laurent hogyan próbálta „megfűzni” a nőt. Laurent állítólag durván nyomult az asszisztensre, „szépnek” nevezve őt, és azt is kihangsúlyozta, hogy a felesége féltékeny a szép nőkre.

Amikor a nő próbálta visszautasítani a férfi udvarlását, akkor Laurent a hangnemét „sértőnek” nevezte, illetve azt mondta neki, hogy „nőiesebbnek” kellene lennie, többször is kiabált a nővel, lekezelően beszélt vele, „vetkőztette a tekintetével”, miközben a férfi a saját alsóneműjéről beszélt, és egy alkalommal kéretlenül át is ölelte.

A vezérigazgató emellett O’Donnell szerint azt sulykolta, hogy a Riot női alkalmazottainak gyereket kéne vállalniuk, hogy a járvány által okozott stresszt csökkentsék, a nőt pedig arra próbálta rávenni, hogy 

jöjjön át a házába, amíg a felesége nincs otthon.

 

Nem hódolt be, és pórul járt

Ennél is súlyosabb vád, hogy Laurent ráadásul burkoltan és nyíltan is a 

szexuális „behódolástól”

tette függővé a munkahelyi juttatásokat, amikor pedig O’Donnell nem ment el a főnökéhez, a nő úgy érezte, hogy ettől kezdve a férfi sokkal ellenségesebb és dühösebb lett. Sokkal többet kiabált vele, a különféle feladatait pedig fokozatosan elvették tőle. 

O’Donnell emiatt panaszt tett a HR-osztályon, de állítása szerint innentől kezdve egyre több kritikát kapott, végül pedig kirúgták. O’Donnell a szexuális zaklatás és bosszú mellett munkaügyben is perel: szerinte a Riot nem fizette ki teljesen a munkáját, továbbá a törvényben előírt szüneteket sem biztosították neki.

A cég az amerikai IGN megkeresésére a következőket reagálta:

Az elmúlt években fontossá vált számukra a munkahelyi kultúra, és büszkék vagyunk azokra a lépésekre, melyeket annak érdekében tettünk, hogy jó legyen nálunk dolgozni. Éppen ezért nagyon komolyan vesszük a zaklatási és diszkriminációs vádakat. Mivel ebben az esetben az egyik vezetőt érték vádak, az igazgatótanácsunk egy speciális bizottsága felügyeli a nyomozást, amelyet egy külső ügyvédi iroda végez. A vezérigazgató teljes együttműködéséről tett tanúbizonyságot.

Volt már precedens

Viszont a Riot képviselője azt is hozzátette, hogy O’Donnellt nem „bosszúból”, hanem 

„rengeteg panasz”

 miatt bocsátották el, melyek belsős és külsős partnerektől egyaránt érkeztek, és hogy aki mást állít, az téved.

A vádiratban O’Donnell olyan munkahelyi kultúráról beszél a Riot Gamesnél, ahol a férfiak dominálnak, és a nőket „diszkriminálják, zaklatják és másodrangúként kezelik”. Erről O’Donnelltől függetlenül már 2018-ban a Kotaku is írt – már akkor is megemlítve, hogy az ügyvezető igazgatót súlyos vádak érték, és akkor is perelték.

Tavaly a Ubisoft játékkiadót igazi botrányözön rázta meg, miután a francia cég több vezetőjét is kirúgták hasonló ügyek miatt, köztük a Prince of Persia játékok vezető fejlesztőjét és direktorát is.

Rovatok