Index Vakbarát Hírportál

Feloszlott a mesterséges intelligenciát istenítő egyház

2021. február 22., hétfő 14:23

Az alapító önvezető autókkal kapcsolatos ipari kémkedésért került börtönbe, de elnöki kegyelmet kapott.

Feloszlatja a Jövő Útja egyházat alapítója, Anthony Levandowski, és 175 ezer dolláros vagyonát jótékony célra az faji megkülönböztetés ellen küzdő szervezet, az NAACP jogi és oktatási alapjának adományozza.

Levandowski közölte, továbbra is támogatja az egyház küldetését egy általános mesterséges intelligencia kifejlesztésére, de a Black Lives Matter polgárjogi szervezet hatására úgy döntött, hogy a társadalmi folyamatokra közvetlenebb hatással bíró ügyet támogat.

Levandowski még a Google munkatársaként alapította az egyházat, amely nem rendelkezett sem fizikai központtal, sem rituálékkal, és nem rendezett gyűléseket. Az alapító nem sokkal ezután belebukott az önvezető autók technológiájával kapcsolatos ipari kémkedési ügybe, amely miatt 18 hónapos börtönbüntetést kapott, amit csak Donald Trump elnöki kegyelmével úszott meg.

Levandowski közölte, hogy változatlanul meggyőződése, hogy egy jóságos mesterséges intelligencia jó irányba fordíthatja az emberi társadalmat, és ezt látja üdvözítő útnak, annak ellenére, hogy egyháza megszűnt.

Rovatok