Index Vakbarát Hírportál

Budapesten született tarvarjakat telepítettek vissza Andalúziába

2021. február 27., szombat 13:27

Budapesten született tarvarjakat telepítettek vissza Andalúziába, a városligeti intézményben tavaly kikelt fiatal madarak egy spanyolországi visszatelepítési program részeként csatlakoztak vadon élő fajtársaikhoz – tájékoztatta az MTI-t a Fővárosi Állat- és Növénykert.

Az íbiszfélék közé tartozó, ma már veszélyeztetett fajnak számító tarvarjút (Geronticus eremita) a magyar fővárosban már évtizedek óta szaporítják. Az itt kikelt madarak között korábban is voltak olyanok, amelyeket egykori élőhelyeikre telepítettek vissza. A tarvarjú egykor az egész mediterrán térségben, így több európai országban is őshonos volt, a középkorban még Magyarországon is előfordult.

Az állatok elterjedési területe eredetileg Észak-Afrikában, a Közel-Kelet egy részén, valamint Európa déli felén, Spanyolországtól az Alpok mentén át húzódott egészen a Balkánig. A madárfaj nagyrészt az emberi tevékenység miatt a legtöbb élőhelyéről teljesen eltűnt. Ma már ezernél is kevesebb vadon élő tarvarjú él az egész világon.

A faj megmentéséhez jelentős mértékben tudnak hozzájárulni azok az állatkertek, amelyek nemzetközi összefogással tenyészprogramban sikerrel szaporítják őket. A világ állatkertjeiben összesen mintegy 1300 tarvarjú él, tehát több, mint amennyi vadon élő egyed van.

Rovatok