Valószínűleg nem véletlenül a befolyásos üzleti lap, a Forbes oldalain tette közzé első pillanatra meghökkentőnek tűnő gondolatait az amerikai légierő vezérkari főnöke, Charles Brown Jr. vezérezredes. A US Air Force parancsnoka nem kevesebbet állít, mint hogy a még mindig műszaki problémákkal küzdő F–35 vadászgépek nem érték el a program elindításakor kitűzött célokat.
Már Dwight D. Eisenhower, az ötcsillagos tábornokból lett elnök is felhívta a figyelmet a hadiipar és a hivatásos katonák közötti átfedések által létrejött katonai-ipari komplexum jelentette veszélyekre, amelyek úgy tűnik, napjainkra valósággá váltak. Ennek jelei már a nyolcvanas években érezhetők voltak, amikor óriási botrányok rázták meg az amerikai közéletet. Egy kongresszusi vizsgálat jelentős túlárazást talált több, frissen rendszerbe állított haditechnikai eszköznél. Több száz dolláros csavarhúzók bombázókon, több ezer dolláros WC-ülőkék atomtengeralattjárókon és hasonló furcsaságok borzolták az amerikai adófizetők idegeit, jelentősebb következmények nélkül. Mire ugyanis a vizsgálat véget ért, összedőlt a Szovjetunió, és minden befektetett dollár úgy tűnt, hogy jó helyre ment. Csak jóval később, a kilencvenes években ismerte el az egyik nagy hadiipari cég vezetője félig nyilvánosan, hogy ezekből a pluszdollárokból fizették a politikusokhoz vezető út extra költségeit. Bizonyíték híján nem állítható, hogy az F–35 esetében is ez a helyzet, de gyanús, hogy a légierő által kért, megbízható, egyszerű és olcsó repülőgépből hasonló módon lett egy drága és megbízhatatlan lopakodó. A hetvenes évek elején kifejlesztett F–16 Fighting Falcont ugyanis pontosan a fenti tulajdonságai miatt kedvelte és kedveli a légierő. Ráadásul az új géphez nagyon hasonló jellemzőkkel már rendszerben áll egy másik típus, az F–22 Raptor, amelynek rendkívül magas ára szintén jelentősen korlátozta a beszerzett mennyiséget.
A cél egy drága és csúcsképességű 5. generációs gépből, valamint egy sokkal kedvezőbb árú, tömegesen alkalmazható 5 mínusz generációs típusból álló magas-alacsony mix lenne
– magyarázta a tábornok.
Ha a fenti terv ismerősnek hangzik, az azért van, mert ismerős is. Körülbelül húsz évvel ezelőtt, az F–22 Raptor fejlesztésének elején a US Air Force (USAF) az öregedő F–16-osok váltótípusát keresve vágott bele egy költséghatékony könnyűvadász fejlesztésébe, amely leváltja a hidegháború megbízható Fighting Falconjait, és egyben kiegészíti a csúcstechnológiát használó, ezért kisszámú, drága és megbízhatatlan lopakodó vadászok képességeit. Húsz év fejlesztés alatt a könnyű váltótípus egyre nehezebb és drágább lett, ahogy újabb és újabb technológiák kerültek bele.
Azonban igazságtalan lenne ez alapján elmarasztalni a fejlesztésért felelős Lockheed Martint. A XIX. század végén, a haditengerészeten végigsöprő technológiai forradalom nyomán olyan szörnyszülötteket bocsátottak vízre, mint a hordón úszó hotel névre keresztelt francia Hoche csatahajó, vagy az emeletes lövegtornyokkal épített amerikai Kearsarge. Persze az ember szeretné azt hinni, hogy közel 150 évvel később már másképp mennek a dolgok.
Visszatérve a még mindig nem teljesen hadra fogható F–35-re, a mostanra 25 tonnás gép azzá a problémává vált, amit meg kellett volna oldania. És most a problémamegoldó F–35-ös okozta problémát kell az USA-nak megoldania, tették hozzá a légierő név nélkül nyilatkozó illetékesei.
Egy százmillió dolláros gép kifejezetten drága. Bár lopakodó és tele van új technológiákkal, rendkívül karbantartás-igényes, vezérlése tele van bugokkal (számítógépes programhibákkal), és ezért nem megbízható. Kimondhatjuk: az F–35 nem egy olcsó könnyűvadász. Az F–35 egy Ferrari, de nem nagyon jár senki Ferrarival a munkahelyére mindennap, csak vasárnaponként veszi elő, néhány élménykörre
– tette hozzá Dan Ward, nyugállományú légierő-programmenedzser, a témába vágó több könyv szerzője.
Felmerül a kérdés – írta jelentős iróniával a Forbes újságírója –, hogy az amerikai légierő egyáltalán képes lesz-e bármikor egy olcsó és könnyű vadászgép kifejlesztésére. A folyamatokat figyelembe véve az új gép is jó eséllyel pont ugyanúgy fog járni, mint az elődje, újabb és újabb technológiák beépítésével egyre bonyolultabb és nehezebb lesz, pont mint az F–35. És a végén az egyszerű és megbízható gépből drága és kiszámíthatatlan lesz, pont mint az elődje.
Így az amerikai légierő aktuális vezérkari főnöke 2041-ben ugyanúgy elmondja majd újságíróknak, hogy az utódtípus, mondjuk az F–38 olyan, mint egy Ferrari, és nem járunk mindennap Ferrarival dolgozni. Majd zárógondolatként hozzáteszi, hogy ideje lenne az akkorra már 60 éves F–16-osok leváltásának, amely olcsó, megbízható és könnyű váltótípus fejlesztését hamarosan elkezdi a USAF – zárja gúnyos megjegyzésével cikkét a Forbes újságírója.