Index Vakbarát Hírportál

Harmadszor is felrobbant Elon Musk Csillaghajója

2021. március 4., csütörtök 06:30

Sikerült függőlegesen leszállnia a SpaceX amerikai űrkutatási magánvállalat Mars-utazásra tervezett kísérleti űrhajójának, azonban landolás után nyolc perccel felrobbant, akárcsak a korábbi két prototípus a leszállás pillanatában.

A marsi utazásra tervezett hatalmas, Starship SN10-es űrhajó helyi idő szerint szerda este startolt a Mexikói-öböl partján lévő, texasi Boca Chica melletti indítóállásról. Mintegy tíz kilométeres magasságba emelkedett, majd néhány percig vízszintes helyzetben ereszkedett, és függőleges helyzetbe fordulva landolt az indítóálláson.

Amikor a földhöz közeledett, lehetett látni, hogy lángok csapnak fel az űrhajó oldalán, lent, közvetlenül a hajtóműveknél. Az űrhajó ennek ellenére rendben földet ért, és már nyolc perce állt az indítóálláson, amikor hatalmas robbanás történt, ami golyóként röpítette a levegőbe a monstrumot. Az űrhajó ezután a földbe csapódott, és megsemmisült. A robbanás következtében lángtengerbe borult a sivatagos vidéken, lakott területektől távol lévő indítóállás.

A robbanást már a SpaceX YouTube-csatornája nem közvetítette, de más felületeken megjelentek róla felvételek. A kísérletet közvetítő szakértő, John Inspraker hangsúlyozta, hogy az űrhajót sikerült „simán” letenni az indítóállásra. A kísérlet fő célja az adatgyűjtés volt ereszkedéskor, és ez sikerült − tette hozzá.

Két ugyanilyen kísérleti rakétával tavaly decemberben és az idén februárban is végeztek tesztrepülést, de mind a kettő már a földet érés pillanatában felrobbant. Az újabb kudarc oka egyelőre nem ismert.

Rovatok