Index Vakbarát Hírportál

Kriptovaluta-csalással vádolják John McAfeet

2021. március 9., kedd 16:46

A McAfee vírusirtó szoftver létrehozóját csalással és pénzmosással vádolták meg az Egyesült Államokban.

McAfee-t és testőrét, Jimmy Gale Watson Jr.-t azzal vádolják, hogy kriptopénzeket hirdettek a McAfee saját, hatalmas népszerűségnek örvendő Twitter-fiókján, hogy az árakat mesterségesen inflálják – olvashatjuk a BBC írásában.

Ezután a kriptopénznemeket állítólag értékesítették, így együtt 2 millió dollárral (nagyjából 590 millió forinttal) lettek gazdagabbak az ügyészek szerint. A két férfi nem kommentálta a vádakat.

A 75 éves McAfee-t jelenleg őrizetben tartják Spanyolországban az adókkal kapcsolatos külön büntetőeljárások miatt, a vádakat tagadja. Az antivírusszoftver atyja ugyanakkor számíthat rá, hogy kiadatják az Egyesült Államoknak. Testőrét, Watsont csütörtökön tartóztatták le Texasban.

Jimmy Watson kitüntetett háborús veterán és Navy Seal kommandós volt. Harcolt mások jogaiért és szabadságjogaiért, így jogosult arra, hogy e jogok egy részét a bíróság előtt is gyakorolhassa

– hangsúlyozta ügyvédje, Arnold Spencer.

A legújabb vádakat a New York-i Manhattan szövetségi bíróságon emelték. A két férfit azzal vádolják, hogy megvásárolták a kriptovaluta-eszközöket, mielőtt azokat népszerűsítették volna a Twitteren, ahol McAfee több mint egymillió követővel rendelkezik.

Ezután eladták az eszközöket, amint McAfee úr jóváhagyásaival az árak emelkedtek – állítja az amerikai igazságügyi minisztérium és az árutőzsdei határidős kereskedési bizottság.

Állítólag további 11 millió dollár (átszámítva körülbelül 3,2 milliád forint) összeget kaszáltak azért a kriptovaluta start-up vállalkozásoktól, hogy ezeket az eszközöket Twitteren népszerűsítsék, mely kifizetéseket nem közölték az eszközöket vásárló befektetőkkel.

Ez azt jelenti, hogy kihasználták a széles körben használt közösségimédia-platformot és a befektetők lelkesedését a feltörekvő kriptovaluta-piacon, hogy hazugságokkal és megtévesztéssel milliókat keressenek

– állítja Audrey Strauss szövetségi ügyész.

Egy másik, adóelkerüléssel kapcsolatos ügyben – amelyet tavaly októberben jelentettek be – McAfee-t azzal is vádolják, hogy 2014 és 2018 között nem nyújtott be semmilyen adóbevallást. Az ügyészek azt is állítják, hogy „mások nevét használta arra, hogy vagyonát elrejtse – köztük egy jachtot és egy ingatlant”. (Magyarán: állítólag strómanokon keresztül rejtette el tekintélyes vagyonát, csak hogy ne kelljen utána adót fizetnie.)

Kicsoda McAfee, és miért érdekes figura?

McAfee nevét a nagyközönség leginkább az elég agresszív módon reklámozott és széles körben elterjedt vírusvédőiről ismerheti. McAfee ugyanakkor igazi

ellentmondásos figura,

aki még az 1980-as években került előtérbe, amikor cége kiadta az első kereskedelmi vírusirtó szoftvert – a McAfee VirusScant –, és egy több milliárd dollárt érő iparág fellendítésében is segédkezett. Bár ezt a vállalkozást azóta eladták az Intelnek, McAfee továbbra is saját kiberbiztonsági termékeket fejleszt.

Az Egyesült Királyságban született vállalkozó 

a politikai életben is kipróbálta magát

– sikertelenül –, hogy a Libertárius Párt (Libertarian Party) jelöltjeként indulhasson a 2016-os és a 2020-as amerikai elnökválasztásokon.

Csak figyelemmel szeret adózni

McAfee továbbá nem rejti véka alá az adóztatással kapcsolatos megvetését sem, amelyről 2019-ben tweetelt, azt hangoztatva, hogy 

már évek óta nem nyújtott be adóbevallást,

mert szerinte „az adózás törvénytelen”.

2012-ben olyan hírekbe került, hogy a közép-amerikai országban, Belize-ben a rendőrök kivizsgálták McAfee úr egyik szomszédjának halálát, és a vállalkozót „lehetséges gyanusítottként” nevezték meg.

McAfee elhagyta az országot azt állítván, hogy a saját biztonsága miatt fél. A rendőrség végül azt állította, hogy McAfee-t nem gyanúsítják.

Rovatok