Index Vakbarát Hírportál

Kapcsolatot találtak a húsfogyasztás és bizonyos betegségek között

2021. március 10., szerda 08:28

Brit tudósok kapcsolatot találtak a rendszeres húsfogyasztás és sokféle, nem daganatos betegség között egy nagy létszámú kutatás alapján – írja az MTI.

Az MTI által kiadott sajtóközlemény szerint eddig is jelentős bizonyítékokat találtak már arra nézve, hogy a vörös húsok és az olyan feldolgozott hústermékek, mint például a szalonna vagy a kolbász túlzott fogyasztása állítólag összefügghet a vastag- és végbélrák kockázatának bizonyos fokú növekedésével.

475 ezer embert vizsgáltak

Ezt a kérdést most nagyjából 475 ezer brit felnőtt adatainak elemzése révén tisztázták most a tudósok. Az alanyok a huszonöt leggyakoribb, olyan nem rákos megbetegedését vizsgálták meg, amelyek kórházi kezelést is igényelnek. A kutatás elején a résztvevőknek ki kellett tölteniük egy kérdőívet, amelyben a táplálkozási szokásaikról – köztük a húsfogyasztásról – is nyilatkozniuk kellett. Ezután átlagosan nyolc éven át követték őket nyomon.

Érdekes összefüggést találtak a kutatók a húsfogyasztás és más termékek fogyasztása között is. Azok, akik rendszeresen, tehát heti háromszor vagy ennél is gyakrabban fogyasztottak húst, azok a kevés húst fogyasztókhoz képest 

sokkal nagyobb valószínűséggel

fogyasztottak alkoholt, dohányoztak, viszont kevés gyümölcsöt és zöldséget, rostot és halat ettek, valamint sokkal inkább volt jellemző rájuk, hogy túlsúlyosak, elhízottak voltak.

Sokféle betegséghez vezethet a vörös hús fogyasztása

A fenti tényezőktől is megtisztított adatok alapján azt is megállapították a tudósok, hogy a vörös hús, illetve a feldolgozott hústermékek túlzott fogyasztása iszkémiás szívbetegséghez, tüdőgyulladáshoz vezethet, a divertikulózis – a vastagbélben kialakuló kis kitüremkedések –, a bélpolip és a cukorbetegség kockázatnövekedésével függ össze. A húsfogyasztás napi hetvengrammos emelkedése például 

az iszkémiás szívbetegség 15 százalékos, a diabétesz 30 százalékos kockázatfokozódását hozta magával

– állítják a tudósok.

A szárnyasok megnövekedett fogyasztása a tudósok szerint az eléggé elterjedt reflux, a gyomor- és bélgyulladás, a divertikulózis, az epehólyag és a diabétesz magasabb fokozott kockázatával függ össze. Szerintük minden újabb 30 gramm szárnyashús napi fogyasztása 17 százalékkal nagyobb reflux- és 14 százalékkal magasabb diabéteszkockázatot jelentett.

A magasabb testtömegindex tovább fokozza a kockázatot

Ugyanakkor azt is megállapították a brit tudósok, hogy a legtöbb összefüggés csökkent a testtömeg figyelembevételével, magyarán az összefüggéseket részben a rendszeres húsfogyasztók nagyobb testtömege okozza.

Végül közleményükben azt is hangsúlyozták, hogy a feldolgozatlan vörös hús és szárnyas fogyasztása a vashiányos vérszegénység kisebb kockázatával függött össze, viszont a feldolgozott húskészítmények nagyobb bevitele nem volt kapcsolatos a vérszegénységgel.

Rovatok