Index Vakbarát Hírportál

Csak sci-fiben láthattunk olyat, mint a Microsoft Mesh

2021. március 10., szerda 17:44

A Microsoft a múlt héten megrendezett Ignite konferencián rántotta le a leplet a Meshről, amely egy rendkívül izgalmas holografikus kommunikációs platform, ilyet eddig csak sci-fi témájú videójátékokban és filmekben láthattunk.

A Microsoft a múlt héten rendezte meg az idei Ignite konferenciáját, amelyen egyrészt bejelentett egy rejtélyes, új Windows-verziót, másrészről egy egészen különleges, új technológiát mutatott be.

Bárhol a világon belecsöppenhetsz a közös kiterjesztett valóságba

A redmondi cég Mesh elnevezéssel fejlesztett ki egy olyan vadonatúj kommunikációs platformot, amelyben a világ bármely pontján élő emberek közös, holografikus kiterjesztett valóságban tudnak egymással beszélgetni. Ez a kiterjesztett valóság tehát egyben „kevert valóság” („mixed reality”) is, hiszen úgy vegyíti a valós világ és a virtuális valóság elemeit, hogy mindez egyben kommunikációs eszköz is – olyan, mint egy holografikus technológiával megoldott „Skype”, ahol egymással akár virtuális ünnepségeket is tarthatunk, de munkára, céges konferenciákra, tanulásra (távoktatás!) is nagyszerűen alkalmas lehet.

Emellett nemcsak azt teszi lehetővé, hogy különböző fizikai helyeken élő emberek vegyenek részt ezeken a holografikus találkozókon, hanem azt is, hogy sokféle eszközt használjanak ehhez, tehát a technológia nincs limitálva egyfajta kütyüre.

Ez a kevert valóság álma volt mindig is, erről szólt az egész ötlet kezdettől fogva

– hangsúlyozta Alex Kipman, a Microsoft fejlesztőmérnöke, aki a technológiát prezentálta a videóban, amelyet lent is meg tudnak tekinteni.

„Maradj otthon” a valóságban – találkozzunk a holografikus térben

Ezt a technológiát a Microsoft persze kifejezetten a jelenlegi, szűnni nem akaró koronavírus-járvány miatt kialakult helyzetre fejlesztette ki, amely ilyen módon, egy egyszerű Facebook- vagy Skype-chathoz képest sokkal látványosabban teszi lehetővé, hogy a járvány előtti személyes találkozók helyett biztonságosan, az interneten keresztül röffenhessünk össze.

Ráadásul elvileg csak a fantáziánk szab határt annak, hogy milyen vizuális elemeket helyezünk el a holografikus térben. Az ilyen virtuális találkozók akár forradalmasíthatják a „team meetingeket” vagy céges szintű virtuális előadásokat is, ahol például egy terméket – illetve annak holografikusan kidolgozott mását – mutatják be egymásnak a virtuális konferencián részt vevő munkatársak.

Egyelőre még csak avatarok lehetünk

A sci-fi-hasonlatnak egyelőre az szab határt, hogy a technológia jelenlegi szintjén a résztvevők csak virtuális avatarok formájában tudnak megjelenni a holografikus közvetítésekben, de a Microsoft már dolgozik rajta, hogy az eredeti, fizikai megjelenésük egy pontos, fotorealisztikus verziójával vegyenek részt a virtuális találkozón.

Ez utóbbi technológiát egyébként a cég elvileg már kidolgozta, ugyanis egyszer szintén demózták, de még némi időre van szükségük, hogy a holografikus platformba integrálják.

A technológia felkeltette az érdeklődését két olyan művésznek is, mint Guy Laliberté, a Circle du Soleil alapítója, és James Cameron, a Terminator, Avatar és más sci-fi filmek rendezője, akik John Hanke-kal, a Niantic nevű, kiterjesztett valóságot kidolgozó cég CEO-jával együtt csatlakoztak virtuálisan Kipman bemutatójához, hogy átbeszéljék, milyen módon segítheti művészi vízióikat és adhat ötleteket nekik ez az új technológia.

Rovatok