Index Vakbarát Hírportál

Röntgennel olvasták el a több mint háromszáz éve bontatlan levelet

2021. március 16., kedd 19:22

Bámulatos, hol tart már a tudomány! – mondta Artúr király Sir Bedevere-nek a Gyalog galoppban. Ez a (nem) kissé ironikus mondat sokszor elhangzik, amikor egy-egy, brit tudósok által elért, a tudomány, de gyakran a józan ész határait súroló felfedezésről ad hírt a sajtó. Nos, a mostani eredményt joggal lehet komolynak és forradalminak nevezni. 

Egy nemrég kifejlesztett technológia segítségével ugyanis sikerült egy 1697-es levelet elolvasni. Persze ez önmagában nem lenne teljesítmény, azonban a levelet megírása után egy levélkötésnek nevezett, bonyolult módszerrel úgy hajtogatták, hogy az egyben a saját borítékaként is szolgált. Kibontása így visszavonhatatlan károkat okozna a papírban. Az 1697. július 31-i keltezésű küldemény azonban felbontatlanul érkezett vissza a postahivatalhoz, majd egy gyűjteménybe.

Az üzenet innen, egy holland múzeumból került Nagy-Britanniába, és az ott elvégzett új módszerrel sikerült felfedni titkát. A londoni Queen Mary Egyetem nagy felbontású röntgenkészülékén végzett szkennelés során kiderült, hogy az üzenetet Jacques Sennacques francia kereskedő küldte unokatestvérének Hágába, egy harmadik személy elhalálozását igazoló iratot kérve – tudósított a Sciencealert.

A röntgensugarakat használó, rendkívül precíz eszközt eredetileg fogak alapos átvizsgálására fejlesztették ki, de 

a levél írásához használt fekete tintában található fém ugyanolyan jól látható a felvételeken, mint a fogak különböző részei.

A levél elolvasása ettől függetlenül nem kis gondot okozott, ugyanis az összehajtott papíron nemcsak a szavak keveredtek össze, hanem sok esetekben maguk a betűk is átfedték egymást. A kutatók először brute-force algoritmussal próbálták megfejteni az eredményül kapott képeket, de 2016-ban feladták a próbálkozásokat. Az azóta eltelt öt évben folyamatosan finomítgatták módszereiket, míg eljutottak a megoldáshoz, amelyet végül sikerült teljesen automatizálni.

A röntgen-mikrotomográfiának nevezett (X-ray microtomography – XMT) eljárással lehetővé válik a világon körülbelül 250 ezerre tehető darabszámú zárt, ismeretlen tartalmú tekercs, levél és egyéb irat elolvasása. Felbontásuk és az ezzel elkerülhetetlenül együtt járó sérülések nélkül. Az iratok többsége a XVII. és a XIX. század közötti időszakból származik, és Howard Hotson történész, az Oxfordi Egyetem kutatója szerint még számos érdekes felfedezést tartogatnak.

Rovatok