Index Vakbarát Hírportál

A nehézbombázók Amerikából jönnek

2021. március 18., csütörtök 09:27

Most azonban nem Dolly Partonról, Traci Lordsról vagy Cardi B-ről van szó, hanem a B–2 Spirit lopakodó utódjáról, a B–21 Raiderről.

Egy új katonai eszköz bejelentése legtöbbször olyan, mint egy jó detektívregény. Hosszas nyomozás után derül fény a teljes képre, amelyből sokszor fontos részletek hiányoznak. A tettes ugyanis nagyon ritkán látható teljes valójában, füstölgő pisztollyal a kezében, indítékait a világba kiabálva a tett színhelyén. A jó regényekben elejtett információmorzsákból, közvetett bizonyítékokból kell összeguberálni a motivációt, a tettest és az eszközt.

A haditechnika-rajongók így vannak az immár öt éve bejelentett B–2-es utóddal. Az első szubszonikus, csupa szárny lopakodó bombázó bejelentésekor akkora újdonság volt, hogy sokáig pletykák keringtek egy új típusú meghajtásról, ugyanis a hivatalosan megadott tolóerő- és súlyadatok látványosan nem egyeztek. Ezek a pletykák még komoly, katonai repüléssel foglalkozó újságokban is megjelentek, bár végül nem hivatalosan sosem erősítették meg a létezésüket.

Amikor néhány évvel ezelőtt az első felvételek megjelentek a B–2 pilótafülkéjéről, már lehetett sejteni, hogy nagy dolog van készülőben. Bár a B–21 Raiderről csak elképzeléseink vannak, a 2016-ban bejelentett gép eredetileg 2020-ban állt volna szolgálatba. Most azonban újabb jelei érkeztek, hogy közeleg a rendszerbeállítása, ugyanis elkezdődtek az ideiglenes tárolásához szükséges sátrak tesztjei. A Forbes 2019-ben összeszedte, mit lehet tudni az új generációs nehézbombázóról:

Öreg bombázó, nem vén bombázó

A Raider rendszerbeállítása mellett is megtartandó, 75 éve megtervezett, és nem sokkal fiatalabb építésű B–52-esek közel 100 éves rendszerben tartása a Warhammer 40 000 világát idézi fel. A 41. évezred apokaliptikus sci-fi környezetében, a világűr számtalan veszélyével szemben a túléléséért küzdő Emberi Birodalom sok száz, sőt olykor ezerévesnél is idősebb gépekkel veszi fel a harcot.

A másik, hogy az Egyesült Államok legfőbb vetélytársai, az oroszok és a kínaiak sem állnak jobban ezen a téren. A Tu–95 Bear a B–52-essel szinte egy időben állt szolgálatba, míg a kínai, nehézbombázónak nevezett típus lényegében az ötvenes évek szovjet közepes bombázójának, a Tu–16-osnak azóta fejlesztgetett változata. 

Rovatok