Index Vakbarát Hírportál

Amikor a Star Wars sivatagbolygójáról jelentkezik a meteorológus

2021. március 24., szerda 08:02

Olyan ultramodern technológiát használó képeffektusokat láthatunk majd a közszolgálati televízió rövid időjárás-jelentéseiben, amelyhez hasonlókat korábban például a Star Wars-univerzumhoz kapcsolódó The Mandalorian című filmsorozatban láthattunk.

Az elmúlt időszakban ötventagú stáb dolgozott azon, hogy Magyarországon elsőként létrehozza a világszerte is ritkaságnak számító stúdióképet – számolt be a Ridikül online magazin. Az ugyancsak a közszolgálati médiához tartozó hiradó.hu azt írta:

Március 15-től megújult díszletben, eddig nem látott technikával jelentkezik az M1 időjárás-jelentése.

Megnéztük a cikkekhez tartozó beharangozó videókat, és a két cikk nem túlzott: valóban vadonatúj, „elképesztően látványos technológiával” kecsegtetnek azok a néhány perces időjárás-jelentések, amelyeket a közszolgálati televízióban láthatunk.

Szerettük volna megtudni, hogy pontosan milyen technológiáról van szó, ezért megkérdeztük az MTVA-t. Arra is kíváncsiak voltunk, hogy az idén 110 milliárd forintos költségvetési támogatásban részesülő közszolgálati média mennyit fordított erre a technológiára, hogy egy néhány perces időjárásjelentés-blokkban Molnár Csillát és kollégáit hollywoodi (vagy ahhoz hasonló) filmeffektek közepette csodálhassuk, miközben éppen arról beszélnek, hogy holnap erős záporok várhatók. Megkérdeztük azt is, hogy milyen konstrukcióban történt a beszerzés (például megvásárolták-e a teljes szoftvert, vagy bérlik valamilyen formában), és hogy indokoltnak tartják-e egy feltételezhetően igen költséges technológia használatát néhány perces időjárás-jelentések elkészítéséhez, és hogy esetleg más műsorokban, tévéjátékokban vagy magyar filmprodukciókban is viszontláthatjuk a későbbiekben.

Cikkünk megjelenéséig nem kaptunk választ feltett kérdéseinkre, így azt sem tudhatjuk, hogy pontosan milyen technológiáról van szó. Ismerünk viszont olyan eljárásokat, amelyek szóba jöhetnek. A videóban látható látványvilág nagyon hasonlít a Disney tulajdonában lévő Industrial Light & Magic által kifejlesztett Stagecraftra, amelyet többek között a Star Wars-világhoz kapcsolódó The Mandalorianban, a Disney Plus élőszereplős filmsorozatában is használtak. Ha hihetünk Ewan McGregornak, aki a Kenobi című új sorozatban tér vissza Obi-Wan szerepében, és a Twitteren írt erről, akkor ott is ugyanezt a technológiát használják.

Arról, hogy hogyan használták a Stagecraft-technológiát A mandalori forgatásán, annak idején videó is készült.

A technológia lényege, hogy egyszerű kétdimenziós, fix képet mutató greenbox helyett egy vagy több nagy videófalat használnak, amely egy valós időben megjelenített 3D-s környezet hátterét mutatja, figyelembe véve a kamera helyzetét is. Ennek köszönhetően a mandalori fejvadász és Molnár Csilla meteorológus egyaránt teljesen valós idejű, odavetített 3D-s környezetben sétálhatnak: előbbi a Tatuin bolygón, utóbbi pedig akár egy zöldellő mezőn, a hullámzó fű sűrűjében, mondjuk, a Hármashatár-hegyen – természetesen mindketten csak virtuálisan. Vagy akár fordítva – a lehetőségeknek csak a fantázia szabhat határt.

Az eljárás lényege éppen a valós idejűségben van. A zöld háttér előtt felvett jelenetekhez nem utómunkával kell odavarázsolni a hátteret és a környezetet, hanem már eleve virtuálisan megalkotott díszletben mozog a szereplő. Ez teszi lehetővé, hogy az élőben (esetleg minimális késleltetéssel) készülő műsort, adott esetben időjárás-jelentést is le lehet vele gyártani a látványos effektekkel együtt.

Stagecraft-technológiát egyébként a Slashfilm részletesen bemutatja.

A The Mandalorianban a Stagecraft használata a hírek szerint teljes egészében több mint 100 millió dollárba került – ahogy erről a Nofilmschool oldalán is olvashatunk. Ezen az oldalon egyébként arról is írnak, hogy a Stagecraftot a sorozat több évadjához is használhatják, de más sorozatok vagy televíziók is kibérelhetik tőlük. Létezik emellett a Stagecraftnak egy olcsóbb alternatívája is: az ARFX Home Studio.

Rovatok