Ha van korlátozott formája a kommunikációnak, az a beszéd, és ami még a kimondott szavaknál is tökéletlenebb formája az információközlésnek, az a sokak által egekbe magasztalt írás. Ezen durva és egyszerű eszközökkel szemben a keleti kultúrákra jellemző szertartások az érzelmek, gondolatok és szándékok olyan kifinomult kommunikációját teszik lehetővé, amelynek láttán a nyugati embert joggal fogja el az irigység. Ezen szokások egyike a japán eredetű cseresznyevirágzás.

Ugyan már korábban is tipikus japán ünnepként volt ismert ez az esemény, azonban mély, a szigetország kultúrájában gyökerező kultúrája és eredeti neve, a szakura csak most kezdett elterjedni. A VIII. században indult szokás eredetileg csak a császári udvarban volt honos, de a tavasz első meleg napjaiban a színes felhőkre hasonlító, virágzó fák alatt elköltött közös étkezések szokása folyamatosan meghódította a teljes japán társadalmat.

Bár a virágzó szilva-, cseresznye- és egyéb gyümölcsfák alatti alkoholfogyasztásnak már évszázadokról korábban is létezett egy hanaminak nevezett hagyománya, ez fokozatosan alakult át a kifejezetten a különböző típusú cseresznyékhez kötődő szakurává. A színesbe öltözött fák alatt elköltött vidám lakomák ünnepe lassan nyert teret, a századok alatt először a szamurájok osztályát hódította meg, és csak a Tokugava-sógunátus alatt, a XVII. századtól kezdve terjedt el az alsóbb néprétegek körében is. Tokugava Josimune az 1700-as évek első felében központilag ültettetett cseresznyeligeteket, ahol a közigazgatás tagjai népszerűsítették a szakéivással egybekötött, jó hangulatú közös étkezéseket.

A szokás és maga a cseresznyevirág olyan mélyen beleivódott a japán kultúrába, hogy a militáns kormányzatok rá is erősítettek az eredetileg az átmeneti állapotot, az elmúlást, magyarul talán a tiszaviráglétnek fordítható érzést megtestesítő szimbolikára. Ezért a cseresznyevirág a II. világháború előtt és alatt is a hazafiság és az elmúlás szimbólumává vált, nem véletlenül tűnt fel először harci repülőgépek díszítéseként, majd Ohka néven egy kamikazefegyverként.

Hogy mennyire erőltetett volt az esemény soviniszta célokra való felhasználása, azt mi sem mutatja jobban, mint a japán hódítástól sokat szenvedett Kínában a megszállók által ültetett cseresznyefaliget megőrzése, méghozzá az utóbbi időben más összefüggésben megjelenő Vuhan város egyetemének kertjében. Napjainkra a szakura ünnepe egyre inkább a tél végét, a tavasz beköszöntét és az első klasszikus pikniket jelenti szerte a világon.

Természetesen a szigetország továbbra is élen jár a szakura ünneplésében, példának okáért a tévés időjárás-jelentések elterjedése óta meteorológiai szolgálat jelenti, hogy az ország mely részén kezdődött meg a virágzás. Ide kapcsolódik, hogy a már említett korai kezdetek óta feljegyzik, az év mely napján öltöztek először virágdíszbe a cseresznyefák. A kimutatás megfricskázza az elsősorban az emberiség által okozott felmelegedés elméletét, ugyanis már az 1800-as évek elejétől láthatóan korábban érkezik el a szakura ünnepe.

Idén egyébként egy szokatlanul meleg márciusban, 26-án jegyezték fel az első, virágokat hozó fát, ez az esemény az elmúlt 1200 év eddigi legkorábbi dátuma. Utoljára hasonlóra 1409-ben került sor.

Amennyiben az időjárás és a járványhelyzet engedi, Magyarországon is egyre több helyen ünneplik a szakurát, leglátványosabb fővárosi helyszíne a jelentősebb cseresznyefa-gyűjteménnyel rendelkező Füvészkert.